Facebook Instagram Youtube
Menü

Diákolimpia-döntőt játszik a Deák

2015. január 22.
Diákolimpia-döntőt játszik a Deák Január 23-25-e között a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapata Diákolimpia-döntőn vesz részt Kaposváron. A csapat keretéből kilencen az Akadémia játékosai.
A PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola leány kosárcsapata bejutott a Diákolimpia országos döntőjébe, melynek idén Kaposvár ad otthont január 23-25-e között. A VI. korcsoport nyolcasdöntőjén a pécsieken kívül Sopron, Kecskemét (két csapattal), Budapest, Győr, Debrecen és a házigazda Kaposvár vesz részt. A mezőny erősségét jelzi, hogy több csapatban játszanak olyan játékosok, akik az NB I. A-ban is bemutatkoztak már, ilyen Pécsről Kiss Virág és Nagy Dorottya, de várhatóan a soproni és győri utánpótlás legjobbjai is ott lesznek a döntőben. A Deák csapata úgy harcolta ki a döntőbe jutást, hogy a csapat tagjai a VI. korosztálynál (1996-97-ben születettek) egy-két évvel fiatalabbak, az együttes legtöbb játékosa Imreh Ajtony kadett korú tanítványa, kiegészítve Borisz Maljkovics juniorjaival. A csapat keretéből kilencen a Rátgéber Akadémia játékosai, a Diákolimpia döntőjében pedig Pap Judit mellett Rátgéberné Csák Magdolna vezeti majd a Deák csapatát.

Kiss Virág, az U17-es válogatott alapembere a PEAC-PÉCS belga Young Cats elleni Európa Kupa mérkőzésen, 2014. november 20-án sérült meg, a Diákolimpián térhet vissza a pályára. „Nagyon nehezen és lassan telt az idő, de minden nap motivált voltam és csak arra gondoltam, hogy minél hamarabb fel kell épülnöm” – nyilatkozta a sérülés időszakáról Virág. „Nehezen éltem meg. Rossz volt a pálya széléről tehetetlenül nézni a meccseket és arra gondolni, hogy ha nem történt volna ez, most én is segíthetném a csapatot.” Virág rehabilitációja lassan végéhez ér. „Az elmúlt hetekben most kezdtem el azt érezni, hogy egyre kevésbé féltem a lábam. Őszintén szólva a sérülésem után, amikor először elkezdhettem mozogni, nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt eljutok arra a pontra, hogy újra ezt érezhetem. Rengeteg segítséget és támogatást kaptam. Úgy érzem, készen állok arra, hogy újra játszhassak.
A csapat célja Virág szerint mindenképp az, hogy megnyerje a Diákolimpiát. „Tavaly a döntőben egy ponttal maradtunk alul, ezért azt hiszem, idén mindenkiben benne van az az érzés, hogy bebizonyítsa, többre vagyunk képesek, és meg tudjuk nyerni a sorozatot. Naponta egy mérkőzésen játszhatok, de azokat se végig. Az első napokban kiderül, mennyire bírom fizikailag, és hogy a térdem hogy reagál a játékra. Ez alapján dől el, hogy mennyit játszhatok az utolsó napon. Úgy érzem, hogy a teljes felépülésemet elősegíti ez a pár könnyebb meccs.

A csapat tagjai: Balázs Regina, Benke Sára, Demeter Nóra, Fábián Luca, Gereben Dorka, Kiss Alexandra, Kiss Virág, Nagy Dorottya, Séra Nikolett, Szeitl Vanessza, Tenyér Zsófia, Mándi Luca

A Diákolimpia programja:

Január 23., péntek

12.00 Bolyai, Kecskemét- PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
16.00 PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola-Berzsenyi, Sopron

Január 24., szombat
12.30 Tóth Árpád, Debrecen- PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Délután: 7-8. helyért, ill. döntőbe jutásért

Január 25., vasárnap
Döntő

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx