Facebook Instagram Youtube
Menü

Döntőt ért a tudatos, jó játék!

2021. május 03.
Döntőt ért a tudatos, jó játék! Nagyon szép hétvégét zárt serdülő leány A csapatunk, amely a Szolnokon megrendezett forduló során mindkét szombati meccsét megnyerte, s ezzel bejutott az A-döntőbe.

A szombati nap a miénk volt Szolnokon! Előbb a Szegedet fektettük két vállra egy kiváló harmadik negyeddel, majd a házigazda Szolnoki Sportcentrum ellen győztünk remek hajránknak köszönhetően. Ezzel a két sikerrel el is értük célunkat, bejutottunk az A-döntőbe. A vasárnapi meccsünk így tét nélküli volt, ám így is nagy csatát vívtunk a Kaszások Akadémia A ellen: csak kétszeri hosszabbítás után maradtunk alul.

Meszler Balázs: – Az volt a cél, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, és már az első napon eldöntsük a döntőbe jutást. A szezon során most játszottunk a legösszeszedettebben, legtudatosabban, de ehhez az is kellett, hogy mindenki bevethető és egészséges legyen. Mindenki a csapatban betöltött szerepe szerint játszott, beállt a sorba, és tette azt, amit kértünk tőle. Amikor pedig hullámvölgyeink voltak, rendre jött valaki, aki kihozott minket belőle. A harmadik mérkőzésből is sokat profitálunk, mert kulcsjátékosainkat pihentetve sokat adtak ki magukból a lányok. Mi, edzők is többet láttunk belőlük, többet tanultunk róluk! Nagyon boldogok a lányok, várjuk a döntőt!

 

Szegedi KE A–NKA Pécs A 63-79 (20-18, 20-25, 8-18, 15-18)

Serdülő leány bajnokság. NKA Pécs A: Bojtár 12/3, Subotic 11, Rózsavölgyi, Török 8, Várnagy 1. Csere: Halmágyi Kitti 28, Kilián 5, Felső 4, Kropp 4, Sánta G. 3/3, Francsics 3, Kövecs. Vezetőedző: Meszler Balázs.

 

Szolnoki Sportcentrum–NKA Pécs A 73-82 (20-22, 14-23, 25-13, 14-24)

Serdülő leány bajnokság. NKA Pécs A: Bojtár 5, Subotic 18/3, Rózsavölgyi 2, Török 1, Várnagy 2. Csere: Halmágyi Kitti 33, Kilián 4, Felső 7, Kropp 5, Sánta G. 2, Francsics 3, Bota. Vezetőedző: Meszler Balázs.

 

NKA Pécs A–Kaszások Akadémia A 81-84 (21-11, 11-18, 23-20, 13-19, 13-16)

Serdülő leány bajnokság. NKA Pécs A: Bojtár 7, Subotic 16, Sánta G. 1, Török, Várnagy 3. Csere: Halmágyi Kitti 7, Kilián 8, Felső 7, Kropp 13, Francsics 6, Kövecs 8, Bota 5. Vezetőedző: Meszler Balázs.

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx