Facebook Instagram Youtube
Menü

Dupla siker: mindkét junior fiú csapatunk bekerült a legjobb négy közé!

2023. május 26.
Dupla siker: mindkét junior fiú csapatunk bekerült a legjobb négy közé! Sikerrel vette az első akadályt az országos döntőn Akadémiánk U18-as és U17-es fiú csapata is: előbbi Sopronban a Vasast, utóbbi Budapesten a Körmendet verte, így mindkettő ott van a legjobb négy között!

A Sopronban zajló A-döntőben Akadémiánk U18-as csapata a Vasassal találkozott a nyitányon. A kemény védekezést, így kevés pontot hozó mérkőzésen a második negyedben nyújtott kiváló teljesítményünk döntőnek bizonyult, miután ezt a tíz percet 11 ponttal (22-11-re) megnyertük, végül 61-54-es győzelmet arattunk, és ezzel bekerültünk a legjobb négy közé. A meccs emberének (Player of the Game) Emelieze Ágostont választották, csapatunk másik játékosa, Angyal Medárd pedig dupla-duplával (10 pont, 15 lepattanó) járult hozzá a sikerhez.

Csapatunk a szombati elődöntőben, 15.00 órától a házigazda Sopron ellen lép pályára.

Bojan Salatic: – Nos, igen, élni vagy halni! Ez egy nagyon nehéz helyzet, főleg a fiatalok számára, akiknek nincs ebben tapasztalatuk. Itt a legfontosabb a mentális felkészülés. A játék nagyon jó volt, sok küzdelemmel. Gratulálok a Vasas csapatának, nagyon jól küzdöttek, a végsőkig harcoltak, de nekünk jobban koncentráltunk, jobb döntéseket hoztunk a kritikus pillanatokban, és az utolsó percekben a mi akaratunk érvényesült. Mostantól az elődöntőre koncentrálunk.

 

Vasas Akadémia–NKA Pécs U18 54-61 (19-14, 11-22, 9-11, 15-14)

NKA Pécs U18: Bor 17/6, Angyal 10, Emelieze 15/3, Árva-File 2, Fonyó 1. Csere: Lukácsi 7/3, Korszunszkij 3, Mezőfi 4, Pap, Bolyos M. 2, Mucha. Vezetőedző: Bojan Salatic.

 

A Budapesten zajló B-döntő nyolcas mezőnyében csupa A csapat mellett csak Akadémiánknak szerepel B gárdája – amely immár ott van a legjobb négy között! A ma délelőtti nyitó meccsen ugyanis nagyon jó játékkal rukkoltunk elő a Körmend ellen, s az első negyedet leszámítva a folytatásban végig kontrolláltuk a találkozót. Jó volt látni, hogy mindenki felvállalta a felelősséget, azok is kihozták magukból a maximumot, akikre korábban esetleg kevesebb szerep hárult – mindez végül 64-51-es győzelmet, és négy közé jutást ért!

Csapatunk a szombati elődöntőben, 15.00 órától a Dávid Kornél Akadémia A-val találkozik.

Rátvay Tamás: – Motiváltan érkeztünk ide Budapestre, ennek megfelelően kezdtük el a mérkőzést. Végig fegyelmezettek voltunk, mindenki szépen végezte a saját feladatát. Öröm volt látni, ahogy a srácok élvezik a játékot, és egymásért küzdenek. Ahogy a mondás is tartja, evés közben jön meg az étvágy, megyünk tovább!

 

NKA Pécs U17–AKMÉ Körmendi Törpördögök 64-51 (19-22, 10-5, 21-10, 14-14)

NKA Pécs U17: Füzesi 24/6, Rieder 2, Jolsvai 6, Juhász 4, Krkljes 15. Csere: Bunos 5/3, Antal D. 8, Kaszai, Virág. Edző: Rátvay Tamás.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx