Facebook Instagram Youtube
Menü

EYBL: meghatározó résztvevők lettünk

2020. március 22.
EYBL: meghatározó résztvevők lettünk A nemzeti bajnokságok mellett a nemzetközi sorozatok túlnyomó többségének is véget vetett a koronavírus-járvány: a European Youth Basketball League-ben Akadémiánk három csapata szerepelt. Kettő, az U16-os és az U20-as fiúk döntőbe kerültek, aminek mindkét korosztályban mi lennénk a házigazdája – ha lesz rá lehetőség, júniusban vagy augusztusban megrendezzük.

A színvonalas nemzetközi versenysorozatban három fiú csapatunk állt rajthoz: az U14-esek, az U16-osok és az U20-asok. Előbbi korosztályban január közepén Akadémiánk volt a házigazdája az egyik fordulónak, amely során török (EGE Asist), ukrán (Teiwaz) és olasz (Perugia) ellenfelekkel találkozott Bolyos Róbert együttese.

– Az U14-es csapatunk tisztességgel helytállt, de nem jutott tovább ebből a fordulóból, amely során felmérhettük, hogy hol tartunk a nemzetközi mezőnyben – fogalmazott Csák Magdolna, Akadémiánk sportigazgató-helyettese, a férfi szakág vezetője. – Az U16-osok és az U20-asok kiemelkedő eredményeket értek el Európában, egészen a döntőig meneteltek az adott fordulóban. Nagyon örültünk ezeknek az eredményeknek, mert nem titkoltan azzal a szándékkal vágtunk neki a sorozatnak, hogy szeretnénk elérni az első vagy második helyezést, amely kvalifikál a Super Finalra. Számunkra különösen fájó lenne, ha ezekre nem kerülne sor, ugyanis mindkét korosztályban a Rátgéber Kosárlabda Akadémia rendezné a döntőt. A versenysorozat szervezőivel abban maradtunk, hogy ha lesz rá lehetőség, júniusban vagy augusztusban megtartjuk a finálékat.

A pályán elért remek eredményeknek, sikereknek köszönhetően immár nem csak résztvevői vagyunk a nemzetközi versenysorozatnak, hanem meghatározó, elismert csapatai – ez pedig hatalmas elismerés számunkra, hiszen jelzi az előrelépésünket, a folyamatos fejlődést. Ez a szakmai siker több év munkája, évekkel ezelőtt örültünk annak is, ha egy–egy mérkőzést meg tudtunk nyerni, és méltó ellenfelei voltunk más európai kluboknak. Ma pedig már győzelmekről és döntőkről beszélünk.

– Akadémiánk egyik legfontosabb, kiemelt programja fiataljaink nemzetközi porondon szerepeltetése. A magyar kiemelt bajnokság mellett nagy hangsúlyt fektetünk erre, tehetségeink itt fejlődhetnek, tapasztalatot szerezhetnek, felhívhatják magukra a figyelmet. Ezzel is segítjük a magyar korosztályos válogatottak munkáját, hiszen a kadett és az U20-as korosztályban összesen kilenc kosarast adunk a nemzeti csapatba – tette hozzá Csák Magdolna, majd így folytatta: – Természetesen a jövőben is szeretnénk indulni az EYBL-ben, hogy tovább fejlődjünk, és lehetőségünk legyen sok nemzetközi szintű játékost kinevelni.

Fiú U16-os csapatunk a sorozat két állomásán is pályára lépett. Budapesten, november közepén mind a négy meccsét megnyerte Branislav Jemc együttese, ezzel tornagyőztes lett. Eredmények: Bihorul Oradea–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 58-87, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Next Step Academy 93-77, Munkkiniemen Kisapojat–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 52-87, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Wloclawek 99-58.

Lengyelországban, Wloclawekben négy mérkőzésből hármat nyertek meg Branislav Jemc tanítványai, ennek köszönhetően a második helyen végeztek és továbbjutottak. Az All Star ötösbe Akadémiánk két játékosát, Meszlényi Róbertet és James Ugochukwut is beválasztották, csapatunk legjobbja pedig ezen a tornán Merkl Barna lett. Eredmények: Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Pardubice 91-44, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Óbudai KA 94-43, Inter Bratislava–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 83-75, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Traiskirchen 106-58.

Fiú U20-as csapatunk Olaszországban, Perugiában szerepelt a nemzetközi sorozatban, s hibátlan mérleget produkált: mind a négy meccsét megnyerte, ezzel tornagyőzelmet ünnepelhetett. Az All Star ötösbe beválasztották Scherer Bálintot, csapatunk legjobbjának pedig James Ugochukwut látták. Eredmények: Keila BS–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 70-77, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–KK Mladost Zemun 91-32, Alba Fehérvár–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 47-86, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Next Step Academy 82-66.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx