Facebook Instagram Youtube
Menü

Egy félidőt bírtunk a Szekszárd ellen

2019. május 09.
Egy félidőt bírtunk a Szekszárd ellen Egy félidőn át tudta tartani a Szekszárdot a Pécs, a második félidőben komoly előnyre tett szert a tolnai csapat és 51-78-ra megnyerte a mérkőzést.
Istókovics kettesével indult a találkozó, majd Renczes 2+1-gyével 0-5-re alakult az állás. Az első pécsi kosarat Olawuyi Adenike szerezte. Miklós Melinda triplája és egy eladott labdából kapott kosár után 2-10-nél Ninkovics Marija időt kért. Koltai Anna szerzett Csényi Anna nagyszerű gólpasszából középtávolit, majd Habling Lara talált be. Laczkó Sára büntetőjével és Olawuyi duplájával pedig egy pontra csökkent a differencia (9-10). Miklós triplával válaszolt a pécsi rohamra, Istókovics pedig egy duplával növelte újra a különbséget (9-15). Két sikeres pécsi támadás után már Harsányi Mária kért időt. A pécsiek a folytatásban is nagyot küzdöttek a kitűnő játékerővel rendelkező, agresszívan játszó Szekszárd ellen, Koltai Anna találatával pedig egy pontra zárkóztak a negyed végére (15-16).

A negyed első két kosarát a Szekszárd jegyezte, de a Habling Larára kijátszott figurából a Pécs válogatottja sikeres volt, majd Renczes követett el sportszerűtlen hibát Lara ellen. A büntetők kimaradtak, a másik oldalon Haag Panna szerzett kosarat (18-22). Csényi 2+1-es akciójával egy pontra zárkózott a Rátgéber Akadémia, Olawuyinak viszont megítélték a harmadik faultját is, Miklós pedig büntetőzhetett kettese után. Habling a büntetővonalról egalizált, majd Németh is sportszerűtlen faultot követett el egy eladott labda után Hablinggal szemben. Csényi Anna ziccerével a vezetést is átvette a Pécs 27-25-nél, Andi azonban triplát szerzett, és ismét a Szekszárdnál volt az előny. Az izgalmas, felfokozott hangulatú mérkőzésen felváltva vezettek a csapatok, pécsi oldalon a kihagyott büntetők és eladott labdák okozhattak fejfájást. Miklós Melinda ismét távolról volt sikeres, de Habling is hármassal válaszolt (32-33). Olawuyi büntetőjével ismét egál volt, ám egy bután eladott labdából ziccert szerezhetett Miklós az utolsó másodpercben, így 33-35-os szekszárdi vezetésnél vonultak félidei szünetre a csapatok.

A harmadik negyedben a Pécs rengeteg támadó lepattanót engedett a Szekszárdnak, és az eladott labdák számát sem sikerült mérsékelni. A tolnaiak építkezhettek a pécsi hibákból, így Miklós és Renczes triplája után 35-43-nál Ninkovics Marija kényszerült időkérésre. A hárompontos vonalon túl szabadon hagyott szekszárdiak pontosan céloztak, Miklós triplájával és közelijével, valamint Holcz ziccerével 35-50-re húzott el a Szekszárd. A Pécsnek ebben a negyedben nem volt ellenszere Renczesék játékára, 6-21-re nyerték a játékrészt Harsányi Mária tanítványai.
Habling Lara kipontozódásával indult az utolsó negyed, Koltai Anna triplájára pedig Miklós Melinda válaszul bedobta hatodik hármasát is (42-63). A játék képe innentől már nem változott, pécsi oldalon a legfiatalabbak is pályára léptek, a Szekszárd pedig magabiztos győzelmet aratott és megnyerte a második csoportmeccsét is.

Kosárlabda Akadémia Pécs – Atomerőmű KSC Szekszárd 51-78 (15-16, 18-19, 6-21, 12-22)
Kosárlabda Akadémia Pécs: Habling 12/6, Laczkó 9, Olawuyi 9, Csényi 7, Koltai 7/3, Heckenberger 4, Szamosi 3, Ackermann-, Kiss-, Fenyvesi-, Bunyik-, Kropp-.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Miklós 32/18, Renczes 14/3, Haag 12, Andi 8/6, Istókovics 6, Sámóczi 2, Holcz 2, Németh 2.

Ninkovics Marija: 25 percig egál meccset játszottunk, az utolsó negyedben pedig játéklehetőséget tudtam adni minden játékosomnak. Készülünk a holnapi mérkőzésünkre és a folytatásra.

Harsányi Mária: Gyenge első félidő után remek harmadik negyedet produkáltunk, kiváló védekezéssel és kreatív támadójátékkal fokozatosan elhúztunk. A negyedik negyedben is folytattuk a kemény védekezést és nőtt a különbség. Igazi csapatként küzdöttünk, hajtottunk. Miklós Melinda extra teljesítményével fölényes győzelmet arattunk és így a négybe jutottunk!!! Boldogok vagyunk!!!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx