Facebook Instagram Youtube
Menü

Spanyol ellenfelét is legyőzte serdülő fiú csapatunk

2021. október 11.
Spanyol ellenfelét is legyőzte serdülő fiú csapatunk Nagyon jó és hasznos mérkőzéseket játszott vasárnap serdülő fiú csapatunk a Honvéd otthonában megrendezett EYBL forduló során.

Az első két mérkőzését megnyerte serdülő fiú csapatunk az EYBL hétvégi fordulójában, így hibátlan mérleggel várta a két vasárnapi találkozót. Először a spanyol Canarias együttesével csapott össze Akadémiánk, s magabiztos, jó játékkal győzött: az utolsó negyed előtt 17 ponttal vezettünk. A záró körben a házigazda Honvéd ellen is végig nekünk állt a zászló, 30 perc után 50-44 állt az eredményjelzőn, az utolsó felvonást azonban elrontottuk, ellenfelünk pedig fordított.

Bolyos Róbert: – Jó csapatokkal játszottunk vasárnap, gyorsan és agresszíven kosárlabdáztak, remekül egy-egyeztek. Ennek ellenére mindkét meccsen mi vezettünk, a spanyolokat le is tudtuk győzni, a Honvéd azonban nagy hajrával fordított. Utóbbi mérkőzésen is sok szép dolgot láttam a srácoktól, de becsúsztak hibák is, voltak bosszantó eladott labdáink. Nagyon hasznos volt ez a két meccs, világosan megmutatta, hogy mik a hibáink és miben kell fejlődnünk!

 

NKA Pécs U14–CB 7 Palmas Click Canarias 63-56 (18-13, 14-12, 17-7, 14-24)

NKA Pécs U14: Pavlik 15/3, Király 9/3, Herke, Burony 22, Rácz 12. Csere: Inalegwu, Baráth 3, Gasteiger, Horvát, Szabó D., Marokházi 2, Schneider. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

 

NKA Pécs U14–Honvéd KA 62-68 (17-13, 15-16, 18-15, 12-24)

NKA Pécs U14: Pavlik 14, Király 4, Baráth 5, Burony 18, Rácz 12. Csere: Gáspár V. 3, Horvát 2, Szabó D., Marokházi 4. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx