Facebook Instagram Youtube
Menü

„Ez már egy másik csapat, mint amelyik augusztusban volt!”

2022. április 15.
„Ez már egy másik csapat, mint amelyik augusztusban volt!” Serdülő fiú csapatunk ma megkezdte szereplését az EYBL-sorozat rigai szuperdöntőjében. Vezetőedzőnkkel, Bolyos Róberttel beszélgettünk erről a tehetséges társaságról.

Csapatunk már azzal történelmi sikert ért el, hogy bejutott a nemzetközi sorozat szuperdöntőjébe, hiszen Akadémiánk fennállása óta ez nekik sikerült először. Ma, az EYBL utolsó felvonásának első napján két meccs vár a srácokra, előbb a finn Puhu, majd a lett Bertans együttesével csapnak össze.

Ami biztos, a szakmai stáb kiválóan felkészítette a fiúkat – ahogy eddig is. Nem véletlen, hogy a sorozatban eddig lejátszott 12 mérkőzésből 11-et megnyertünk, aminek köszönhetően aztán eljutottunk a szuperdöntőbe.

– Ez a csapat hatalmas fejlődésen ment keresztül a szezon során – fogalmazott vezetőedzőnk, Bolyos Róbert. – Nyugodtan kijelenthetem, ez már egy másik csapat, mint amelyik augusztusban volt! Akkor még látszott a fiúkon, hogy sokszor félnek, nem akarnak és nem mernek megcsinálni bizonyos dolgokat, hiányzott a kellő magabiztosság, önbizalom. Mostanra ez teljesen megváltozott. Az elvégzett rengeteg munkának, és persze a sok szép győzelemnek köszönhetően a srácok teli vannak önbizalommal, és most már egy olyan csapatot alkotnak, amelyik mindig meg akarja mutatni, hogy mire képes, és nem tart senkitől!

A rigai szuperdöntőn semmiféle eredménykényszer nincs a fiúkon, persze azért vannak elvárásai a vezetőedzőnek, és ez így van rendjén.

– Szeretném viszontlátni a ránk eddig is jellemző kemény, erős, okos védekezést, ami gyors és hatékony támadásokkal társul! A labda nélküli mozgásokból még többet szeretnék visszakapni – mondta Bolyos Róbert, majd hozzátette: – A legfontosabb viszont az, hogy mindenki érezze jól magát, azok is, akik a pályán vannak, és azok is, akik éppen a padon! Szeressék a kosárlabdát a fiúk!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx