Facebook Instagram Youtube
Menü

Ez sokat jelent: legyőztük a Vasast idegenben!

2021. december 11.
Ez sokat jelent: legyőztük a Vasast idegenben! A Veszprém elleni hazai siker után újabb remek győzelmet aratott felnőtt férfi csapatunk, amely ezúttal a Vasas Akadémia otthonában diadalmaskodott. Természetesen nehéz meccs volt, de szinte végig a mi akaratunk érvényesült.

Nagy csatára volt kilátás a Vasas otthonában, hiszen a házigazdák hasonló teljesítményt nyújtottak eddig, mint mi: ők 6/5-ös, mi 7/4-es mérleget produkáltunk. A mérkőzés után nekünk már nyolc győzelmünk van, amivel a tabella negyedik helyén állunk – szép ez a látvány!

Ezért a nyolcadik győzelemért természetesen nagyon meg kellett dolgozni! Az első két negyedben abszolút a mi szájízünk szerint alakult a találkozó, jó tempót diktáltunk, pontosan céloztunk, aminek köszönhetően folyamatosan vezettünk, és a nagyszünetre jelentős, 12 pontos előnyt harcoltunk ki (40-52). Persze ezzel még nem dőlt el semmi. Ugyanakkor jó volt látni, hogy a folytatásban is nagyon okosan, taktikusan kosárlabdáztunk, nem engedtük, hogy ellenfelünk feltámadjon és közelebb kerüljön hozzánk – ezt egészen a hajráig megoldottuk. Bár a 37. percben Bíró Levente duplája után még 14 ponttal vezettünk (68-82), a hazaiak nagyot küzdöttek, feljöttek 3 pontra (79-82), de ennél többre nem futotta erejükből.

Csapatunkban Nemanja Djordjevic dupla-duplával zárta a mérkőzést, 17 pontja mellett (amelyben akadt három tripla is öt kísérletből – csodás ez egy centertől!) 10 lepattanót is szerzett. Közel állt ehhez a teljesítményhez Bíró Levente is, aki bevágott 16 pontot és kiosztott 9 gólpasszt.

Evangelos Ziagkos: – Gratulálok a pécsieknek a győzelemhez! Egy nagyon gyors és atletikus csapat ellen játszottunk. Az volt a legfontosabb feladatunk előzetesen, hogy a játékukat lelassítsuk, illetve a lepattanócsatát megnyerjük. Ezeket az első félidőben nem teljesítettük, amiből ők előnyt kovácsoltak. A második félidőben javítottunk a védekezésünkön, azonban mindig, amikor közel voltunk ahhoz, hogy átvegyük a mérkőzés irányítását, sajnos könnyű dobásokat vétettünk el, illetve a büntetővonalról nem voltunk magabiztosak.

 

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet, hiszen az egész mérkőzés során irányítottuk a játékot. Egy rövid periódust leszámítva elégedett vagyok a játékunkkal, egy ilyen fiatal csapatnál normális az, hogy hullámzó teljesítményt nyújt. Ez a győzelem nagyon sokat jelent nekünk, hiszen egy nagyon jó csapatot sikerült legyőzni. Gratulálok a Vasasnak is, a legjobbakat kívánom nekik a folytatásra!

 

Vasas Akadémia–NKA Pécs 79-83 (22-25, 18-27, 19-19, 20-12)

Férfi NB I. B Piros csoport, 12. forduló. Vasas Akadémia: Moravcsik 9/3, Radics 7, Andrássy 13, Kelenföldi 8, Kerkai 1. Csere: Medve 13/9, Boros 9/6, Bagó 7, Kelemen 5, Farkas 7/3. Vezetőedző: Evangelos Ziagkos. NKA Pécs: Bíró 16/3, Meszlényi 10/6, Benke 10/6, Rátvay 3, Djordjevic 17/9. Csere: Lados 5/3, Kocsis 10/3, Scherer 6, Kollár, Váits 3/3, Kármán 3/3. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx