Facebook Instagram Youtube
Menü

Fantasztikus hangulatot teremtettünk, sajnos a győzelem nem jött össze

2023. május 24.
Fantasztikus hangulatot teremtettünk, sajnos a győzelem nem jött össze Óriási csatát hozott a pécsi házidöntő harmadik mérkőzése az NKA Arénában: sajnos hamar jelentős hátrányba került felnőtt férfi csapatunk, ami rányomta a bélyegét a folytatásra. Végig futottunk a PVSK után, s bár sokszor karnyújtásnyira voltunk ellenfelünktől, egyszer sem tudtuk utolérni. Pénteken muszáj győznünk!

Kétségtelenül jó volt látni, hogy csordultig megtelt az NKA Aréna erre a meccsre (is). Több mint 1200 szurkoló foglalt helyet a lelátón, s ha lett volna még hely, bizony simán meg lehetett volna tölteni.

Mindenki tisztában volt azzal, hogy nagyon fontos meccs lesz ez számunkra, hiszen hazai pályán nyerni kell, mert a PVSK is megmutatta, mennyire erős saját otthonában. Sajnos a rajt a vendégeknek sikerült jobban, akik a 3. percben már 12-2-re vezettek. Jött is az időkérés Ivica Mavrenskitől, ami valamelyest rendezte a sorokat, de hamar kiderült, hogy Kerpel-Fronius Gáspár nagyon hiányzik – irányítónk combja a második összecsapáson sérült meg. Sehogy sem tudtunk felpörögni arra a ritmusra, amit már biztosan nem bírt volna a PVSK, ráadásul pokoli rosszul is védekeztünk, a 14. percben már 40 pontnál jártak Halász Ákosék! Mindenki sejtette, ha ez így megy tovább, nem lesz esélyünk a győzelemre.

A második negyed hajrája azonban a miénk volt, Djordjevics triplájával egy pontra csökkentettük hátrányunkat (44-45), s bár Tóth Norbert még bevágott egy duplát a szünet előtt, ismét nyílt volt a mérkőzés. Nagyon bíztunk a jó folytatásban, és miután a harmadik felvonás Meleg Gergő duplájával indult, már csak egy volt közte (46-47)! Jöttek azonban az újabb hibák, amit kihasználtak a vendégek, kaptunk zsinórban hét pontot, és megint kezdhettük elölről a felzárkózást. Gyakorlatilag az egész meccs erről szólt: a PVSK kisebb-nagyobb előnnyel vezetett, mi futottunk ellenfelünk után, de egyszer sem tudtuk utolérni, és a magunk javára billenteni a mérleg nyelvét. Elsősorban azért nem, mert túl sokat hibáztunk: a védekezésünk nem volt kellőképpen agresszív, rengeteget pontot, és nagyon sok könnyű kosarat kaptunk, miközben elöl büntetőket rontottunk, és még a tripláink sem ültek (22 kísérletből csak 5-ös dobtunk be).

Ennek ellenére szinte az utolsó pillanatig volt esélyünk a győzelemre, ami pozitívum! A 34. percben a nagyot küzdő Benke Krisztián duplájával feljöttünk mínusz egyre (70-71), de a vezetést csak nem tudtuk átvenni. Amikor aztán a vendégek az utolsó percben elmentek 93-85-re, már sejteni lehetett, hogy nyernek, de Benke három büntetőjének, valamint Meleg duplájának köszönhetően még felcsillant a halovány remény – ám ebben a forró szituációban Antóni bedobta két büntetőjét, s ezzel gyakorlatilag pontot tett a meccs végére.

A három győzelemig tartó párharcban három mérkőzés után 2-1-es hátrányban vagyunk. A negyedik csatára pénteken 18 órakor kerül sor a PVSK otthonában – mindenképpen nyernünk kell, hogy ne legyen bajnokavatás.

Képesek is vagyunk rá!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a PVSK-nak, jó meccset játszott! Valójában az egész mérkőzésen vezettek a vendégek, amikor pedig közel kerültünk hozzájuk, mindig rossz döntést hoztunk. Még mindig van esélyünk, de pénteken sokkal okosabbnak kell lennünk!

Szrecsko Szekulovics: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra! Nehéz itt nyerni az akadémia csarnokában, egy héttel ezelőtt például simán kikaptunk. Most is nagy csatát vívtunk, a hazaiak végig keményen harcoltak, vissza is kapaszkodtak a mérkőzésbe, de végül sikerült győznünk. Breakelőnybe kerültünk ezzel a sikerrel, immár a mi kezünkben van a sorsunk, de nagyon észnél kell lennünk, mert teljesen más meccs lesz a pénteki! Itt van a nagy sansz, egy lépésre vagyunk a bajnoki címtől, de ez most egy ezer mérföldes lépés.

 

NKA Pécs–PVSK-Veolia 92-95 (22-30, 22-17, 17-21, 31-27)

Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, döntő, 3. mérkőzés. Pécs, NKA Aréna, 1200 néző. Vezette: Farkas Gábor, Szilágyi Bálint, Földesi Ádám. NKA Pécs: Lados 19, Kollár 12/3, Kovács P., Meleg G. 10, Djordjevics 21/12. Csere: Benke 13, Meszlényi 5, Rátvay 10, Scherer 2. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. PVSK-Veolia: Halász 19/9, Harler 22/3, Molnár 11/3, Bíró O. 8/3, Horti 15/3. Csere: Tóth N. 4, Németh 2, Antóni 14/9, Takács. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx