A szezon első felében nem úgy jött ki neki a lépés, ahogy szerette volna, nem kapott nagy szerepet a kadett csapatban. Nem hagyta annyiban! Előrébb akart lépni, kezdő akart lenni, ezért eldöntötte, hogy mindent megtesz a céljai eléréséért: az országos döntőben aztán már a végül bronzérmet szerzett csapat egyik meghatározó játékosa volt úgy, hogy egy évvel fiatalabb a többieknél. Lo Cheikh Ádám nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és Moosz Milán szerint ha a folytatásban még tudatosabb és akaratosabb lesz, akkor bármit elérhet.
A negyedik szezonján van túl akadémiánk színeiben Lo Cheikh Ádám, aki az eredmények tekintetében jó idényt futott, hiszen a kadett A csapat tagjaként bajnoki bronzéremnek örülhetett, a Cserepka diákjaként pedig részese volt a diákolimpiai győzelemnek, nem mellékesen beválasztották az All Star ötösbe. De természetesen nem az eredmények a legfontosabbak, hanem az, hogy az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött, ennek köszönhetően meghatározó játékossá nőtte ki magát úgy, hogy egy évvel fiatalabb volt a többieknél.
– Tényleg nem indult könnyen ez a szezon számomra, mert az első félévben nem voltam kezdő, úgy éreztem, nincs akkora szerepem a csapatban, amekkorát szerettem volna – fogalmazott a 15 éves Ádám, alias Shaqi. – Ezen mindenképpen változtatni szerettem volna, ezért fejben el is döntöttem, hogy előrébb akarok lépni, amiért mindent meg fogok tenni. Sikerült, hiszen az országos döntőben már a csapat egyik meghatározó játékosa voltam, emellett pedig a diákolimpián is részese lehettem az országos első helynek, és az All Star ötösbe is bekerültem. Nagyon sokat köszönhetek Moosz Milán bának: sajnos kicsit el tudok lustulni, sokat kell noszogatni, ő pedig ezt mindig megteszi. Nagyon jól érzem magam az akadémián, és sokat várok a következő szezontól! Meghatározó játékos akarok lenni a saját korosztályomban, ahhoz, hogy ezt elérjem, sokat segíthet, hogy játszani fogok eggyel feljebb, az U19-eseknél is.
A kadett A csapatunkat bajnoki bronzéremig vezető Moosz Milán nagyon szeret Ádámmal dolgozni, még akkor is, ha noszogatnia kell.
– Az elmúlt időszakban sokat lépett előre a játék minden terén – mondta vezetőedzőnk. – Az országos döntőn a mezőnynél egy évvel fiatalabbként is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatunk megszerezte a bronzérmet. Hatalmas előnye, hogy alkata ellenére labdabiztos, robbanékony és mozgékony, az összes poszton bevethető. Csapat-, de főleg egyéni védekezésben is egyre jobban lehet rá számítani, illetve a magasabb játékosokhoz nem jellemző módon kiválóan kommunikál a pályán. Ugyan a komfortzónából való kilépésben is sokat javult, de ebben még mindig van hova fejlődnie, ha még tudatosabb és akaratosabb lesz, bármit elérhet a kosárlabdában!
Gratulálunk „A hónap játékosa” elismeréshez, Shaqi, és bízunk benne, hogy a következő szezonban is nagyon sokat fogsz fejlődni!
