Facebook Instagram Youtube
Menü

Felnőtt férfi csapatunk nagyon keményen dolgozik, készül a rájátszásra!

2023. február 23.
Felnőtt férfi csapatunk nagyon keményen dolgozik, készül a rájátszásra! A bajnokságban kéthetes szünet van, legközelebb március 4-én, jövő szombaton lép pályára felnőtt csapatunk, az Óbudai Kaszások együttesét fogadjuk. Addig is nagyon keményen dolgoznak a fiúk: immár két hete amolyan „minialapozást” végeznek, gőzerővel készülnek ugyanis a folytatásra, elsősorban a rájátszásra.

Öt fordulóval az NB I. B Piros csoport alapszakaszának vége előtt a lehető legjobb pozícióban van felnőtt férfi csapatunk, hiszen a tabella az NKA Pécs nevével kezdődik! Mindez tényleg nagyon szép, ugyanakkor ezt a helyezést a hátralévő meccseken még meg kell őrizni, nem mellesleg mindez semmiféle garanciát nem jelent…

– Tovább kell harcolnunk azért, hogy megtartsuk az első helyünket! – fogalmazott vezetőedzőnk, Ivica Mavrenski. – Ami egyébiránt semmi mást nem fog jelenteni, mint azt, hogy pályaelőnyünk lesz a rájátszás során, ami természetesen pozitívum, de abszolút nem garancia arra, hogy meg is nyerjük a bajnokságot. Volt, hogy az alapszakaszgyőztesnek sikerült, de megesett, hogy végül a második, vagy a harmadik helyezett kaparintotta meg a bajnoki címet.

Mi csak maradjunk az első forgatókönyvnél: legyünk alapszakaszgyőztesek, aztán nyerjük is meg a bajnokságot! Annak érdekében, hogy ez összejöjjön, nagyon keményen dolgoznak a srácok, és nagyon sokat tesz érte a szakmai stáb is. Jelenleg, az alapszakasz hajrájában immár két hete a megszokottnál nagyobb terhelést kap a csapat, ami meg is látszott az utóbbi egy-két bajnokinkon – nem voltunk olyan frissek, dinamikusak, mint korábban.

– Ezzel a munkával az a célunk, hogy a legjobb formába kerüljünk a rájátszás kezdetére. Akkor már nem lesz időnk ilyen jellegű munkára, hiszen sorban jönnek majd egymás után a kőkemény mérkőzések. A kéthetes bajnoki szünet azért is jött jól, mert a kisebb sérülésekkel bajlódó játékosaink teljesen fel tudnak épülni, valamint mindenki felfrissül egy kicsit a folytatás előtt.

Természetesen a játékosainknak nem kell manapság altatódalt dúdolni azért, hogy időben álomra hajtsák a fejüket – a kemény munka megteszi a hatását.

– Elég intenzív kondiedzéseink vannak, emellett a pályán is sokat futunk, s ha ez nem lenne elég, közben ott vannak a mérkőzések is, amelyeken eredményt kell produkálnunk! – mondta az A-csoportos tapasztalattal felvértezett irányítónk, Kerpel-Fronius Gáspár. – Kemény időszak ez számunkra, nyugodtan mondhatom, hogy A-csoportos munkát végzünk. De nincs ezzel probléma, hiszen tudjuk, a rájátszásban erre már nem lesz időnk: ott néhány naponta  meccset kell játszani, a regenerációé, a pihenésé lesz a főszerep, no meg az épp aktuális apróbb problémák kijavítására.

Az alapszakaszból hátralévő mérkőzéseink: Óbudai Kaszások (március 4., 19.00, hazai pályán), Jászberény (március 11., 17.00, idegenben), TF-BP (március 18., 18.45, idegenben), Nagykőrös (március 25., 19.00, otthon), PVSK-Veolia (április 2., 18.00, idegenben).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx