Facebook Instagram Youtube
Menü

Felnőtt férfi csapatunknak már az elődöntőben szoríthatunk – ma Jászberényben kezdünk!

2022. április 28.
Felnőtt férfi csapatunknak már az elődöntőben szoríthatunk – ma Jászberényben kezdünk! Két év alatt az NB I. B Piros csoportjában az elődöntőig jutott felnőtt férfi csapatunk, és nagyon bízunk benne, hogy nem ez lesz a csúcs. A Jászberény elleni, három győzelemig tartó párharc ma este kezdődik, természetesen szeretnénk győzelemmel indítani.

A MAFC elleni akadályt nagyon simán, sallangmentesen vette felnőtt férfi csapatunk a negyeddöntőben, három mérkőzés alatt lezártuk azt a párharcot. Ennek köszönhetően pedig bejutottunk a legjobb négy közé az NB I. B Piros csoportban, ami először sikerült számunkra – kétségtelenül nagyon jó érzés ott lenni a legerősebb, immár feljutásra is esélyesnek tartott együttesek között.

A következő etapban, a döntőbe kerülésért a Jászberénnyel nézünk farkasszemet. Olyan csapattal találkozunk, amelynek a szezon elején megfogalmazott célja egyértelműen az A csoportba kerülés volt, ennek megfelelően alakították ki a játékoskeretet. A Földi Sándor által irányított együttes az alapszakasz során a 26 bajnokijából 21-et nyert meg és csak 5-öt veszített el, ennek köszönhetően a második helyen zárt a Honvéd mögött. A negyeddöntőben a hetedik helyezett Veszprém elleni párharcot – hozzánk hasonlóan – 3-0-val hozták le a jászberényiek, így a papírformának megfelelően ott vannak az elődöntőben.

Ahol aztán velünk csaphatnak össze, aminek biztosan nem örülnek különösebben. Az alapszakasz során nem sok hiányzott ahhoz, hogy oda-vissza verjük őket: október 2-án, idegenben 75-61-re nyertünk, január 10-én viszont hazai pályán 86-85-re kikaptunk. Nos, az elődöntőt pont egy idegenbeli sikerrel szeretnénk nyitni (persze kiegyeznénk egy karcsú egypontos győzelemmel is), amelynek köszönhetően elvennénk ellenfelünk pályaelőnyét!

– Ugyanazzal a mentalitással kell hozzáállnunk ehhez a párharchoz is, mint tettük a MAFC ellen – fogalmazott csapatkapitányunk, Kocsis Zalán, aki a negyeddöntős meccseket bokasérülés miatt kihagyta, de mostanra felépült. – Ha így teszünk, akkor szerintem egyenlőek az esélyek, ötven-ötven százalék sansza van mindkét csapatnak a döntőbe kerülésre. Idegenben kezdünk, de ezzel nem kell különösebben foglalkozunk. Az első meccs nagyon fontos egy ilyen párharc során, s mi szeretnénk rögtön meglepetéssel indítani: győzni akarunk Jászberényben, hogy ezzel elvegyük ellenfelünk pályaelőnyét! Biztos vagyok benne, hogy erre képesek is vagyunk!

Az elődöntő időpontjai: Jászberény–NKA Pécs (április 28., 19.00), NKA Pécs–Jászberény (május 1., 17.30), Jászberény–NKA Pécs (május 3., 19.00), NKA Pécs–Jászberény (május 5., 19.00), Jászberény–NKA Pécs (május 7., 18.00).

A másik elődöntő első mérkőzésén: Bp. Honvéd–Vasas Akadémia 77-70.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx