Ahogy korábban beszámoltunk róla, a 2009-2010-es születésű lányok idén két kiemelt versenyen is pályára lépnek, hiszen az EYOF-on ugyanannak a korosztálynak a képviselői vettek része, mint akik az augusztusi U16-os Európa-bajnokságon képviselhetik majd hazánkat.
- Idén januárban derült ki, hogy a tavalyi U16-os Európa-bajnokságon elért nyolcadik helyezésünkkel, illetve Olaszország visszalépésével a magyar válogatott is indulhat az EYOF-on. A két torna közti időkülönbség ugyan lehetővé tette volna, hogy ugyanaz a csapat szerepeljen mindkét nagy tornán, de szakmai szempontok figyelembevételével az a döntés született, hogy két különálló csapattal versenyzünk, ezáltal kétszer annyi lánynak tudtuk megadni a nemzetközi versenyeztetés lehetőségét – kezdte Rátkainé Eördögh Edit.
A magyar válogatott fiatal kerettel vett részt a tornán Szkopjéban, elsődleges szempont természetesen a nemzetközi meccsrutin szerzése volt a játékosok számára, komoly sebességgel és agresszivitással kellett megküzdeniük a lányoknak a találkozók során.
- Fiatal csapattal utaztunk a tornára, nem volt eredménykényszer, nyomás rajtunk, a tanulás, a fejlődés, a nemzetközi tapasztalatszerzés volt a cél. Bombaerős csoportba kerültünk Franciaország, Spanyolország és Szlovénia mellé. Mint tudjuk, az első két csapat játszotta a döntőt, a szlovén csapat egy vereséggel az ötödik lett. A fiatalság, a magasságban és súlyban megmutatkozó különbség ellenére szerettünk volna tisztességesen helytállni, annak ellenére, hogy minden csapat az A-keretével, a legerősebb összeállításban érkezett a tornára és hat csapat ott lesz Pitestiben az U16-os Európa-bajnokságon. Ezeken a meccseket a lányok megtapasztalhatták, hogy milyen sebességgel és agresszivitással dolgoznak akár a spanyolok vagy a franciák, hogy már egy elszakadás is sokszor problémát okozott, a lepattanó és a kizárás egy óriási hiányosság a magyar mezőnyben, vagy hogy mennyire fontos a labda nélküli mozgás. Sokkal gyorsabb döntéseket kellett hozni a lányoknak, ami sok hibát eredményezett, de meccsről-meccsre tudott fejlődni a csapat, a szlovénekkel és a finnekkel 38 percig nyílt meccset tudtunk játszani és a hazai csapat ellen egy főlényes győzelemmel zártuk a tornát – értékelte a tornán látottakat a vezetőedző, aki hozzátette, már a felkészülés alatt is látszott, hogy nagyon jó szellemiségű, harcos csapat formálódott nemcsak a pályán, hanem azon kívül is igazi csapatként viselkedtek tanítványai.
A korábbi negyvennyolcszoros válogatott Rátkainé Eördög Edit nagyon pozitívan értékelte Akadémiánk játékosainak teljesítményét, mint mondta, rengeteg élménnyel és fontos tapasztalatokkal gazdagodtak a lányok az elmúlt hetekben.
- A csapat Kovács Nórit választotta csapatkapitánynak, összetartotta és biztatta a gárdát, kezdő irányítóként fontos feladatai voltak, amit mindig igyekezett maximálisan megoldani. Mester Fruzsi is nagyon szépen és megbízhatóan teljesített, plusz lendületet és energiát tudott hozni annak ellenére, hogy alkatából adódóan sokszor hatalmas falakba ütközött, de mindig felállt és harcolt tovább. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk az egy hét alatt, óriási élmény volt részt venni egy ekkora eseményen! A lányok nemzetközi tapasztalatokat szereztek a válogatottban is, melyeket remélhetőleg a következő szezonban kamatoztatni tudnak az Akadémiás csapataikban is – emelte ki a pécsi lányok erősségeit a tréner.