Facebook Instagram Youtube
Menü

Győzelem Szolnokon!

2019. október 08.
Győzelem Szolnokon! A Tisza-parton is nyerni tudott NB I. B-s férfi csapatunk, amely a Szolnokot gyűrte le idegenben két ponttal.
Nagyon kemény csatát nyert meg Ivica Mavrenski együttese. Fontos volt, hogy Akadémiánk csapata jól kezdett a Szolnoki Olajbányász otthonában, az első negyedben hat ponttal jobbak voltunk. A házigazdák azonban szép lassan ledolgozták hátrányukat, hogy aztán az utolsó negyednek már egypontos előnnyel vágjanak neki. A lendületüket azonban megakasztottuk az utolsó felvonásban, amelyet három ponttal behúztunk, ennek köszönhetően pedig nyertünk a Tisza-parton. Mindez azt jelenti, hogy az NKA Pécs csapata hibátlan az NB I. B Zöld csoportjában, mindhárom mérkőzésükön győztek fiaink.
Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak! Nagyon nehéz meccsre számítottunk, így is lett, de egyszer sem adtuk fel, ezért sikerült nyernünk. Nagyon jól kezdtünk, de a félidőre már visszajött a Szolnok, négy ponttal vezettünk a nagyszünetben. A folytatásban faultproblémákkal küzdöttünk, átvették a vezetést a hazaiak. Sok büntetőt kihagytunk, de ennek ellenére sikerült visszakapaszkodnunk, és szoros végjátékban megnyertük a meccset. Jó csapat a Szolnok, nehéz ebben a csarnokban meccset játszani.
   
Szolnoki Olajbányász U23–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 61-63 (14-20, 12-10, 20-15, 15-18)
Férfi NB I. B Zöld csoport, 3. forduló, Szolnok. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Vukas 20/3, Benke 12/3, Scherer 2, Meleg 9/3, Dobrijevic 7. Csere: Rosic 6, Mezei 2, Fekete, Váits 5. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx