Facebook Instagram Youtube
Menü

Győzelemmel zárták a lányok ezt a hosszú hetet

2020. november 29.
Győzelemmel zárták a lányok ezt a hosszú hetet Nagyon meg kellett küzdenie junior leány A csapatunknak a Széchenyi KA-val szemben a győzelemért, az utolsó negyedben állva hagytuk ellenfelünket.

Pénteken a Török Flóris-Törekvés SE otthonában győzött junior leány A csapatunk, hogy aztán vasárnap ismét pályára lépjenek Hartung Anita tanítványai. Ezúttal Akadémiánk volt a házigazda, s a győri Széchenyi KA ellen bizony alaposan meg kellett dolgozni a sikerért. A nagyszünetig ugyan nyolcpontos előnybe kerültünk (37-29), ám a harmadik negyedben hármat ledolgoztak a vendégek, így az utolsó felvonás előtt még szoros volt a meccs. A hátralévő tíz percben azonban egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, ekkor állva hagytuk a vendégeket, és végül 68-50-re győztünk.

Csapatunkban Olawuyi Adenike ismét dupla-duplázott, ráadásul úgy, hogy 15 pontja mellett 20 (!) lepattanót szerzett, köztük 11 támadót. A legtöbb pontot Habling Lara dobta a mérkőzésen, 17 került a neve mellé, továbbá volt 8 lepattanója is.

Hartung Anita: – Hosszú hetet zártunk sok mérkőzéssel, így gratulálunk a lányoknak a sikeres befejezéshez. Jobb támadómunka jellemez minket, mint amit ma mutattunk, de az akaratnak és a fizikai felkészültségünknek köszönhetően így is győztünk.

 

NKA Pécs A–Széchenyi KA 68-50 (20-15, 17-14, 11-14, 20-7)

Junior leány bajnokság. NKA Pécs A: Laczkó 9/3, Csényi, Habling 17/3, Drávecz 7, Olawuyi 15. Csere: Nagy R. 4, Palásti 10, Varga N. 6/3, Édes, Kötő, Kohn. Vezetőedző: Hartung Anita.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx