Facebook Instagram Youtube
Menü

Győzelemmel zártuk Európa legszínvonalasabb U16-os tornáját – a Real Madrid végzett az élen

2022. március 06.
Győzelemmel zártuk Európa legszínvonalasabb U16-os tornáját – a Real Madrid végzett az élen A negyedik mérkőzését megnyerte kadett fiú csapatunk az Olaszországban, Bassano del Grappában megrendezett nemzetközi tornán, a #Playforpassion elnevezésű viadalon, a görög Promitheas Patras elleni siker pedig azt jelentette, hogy a hetedik helyet szereztük meg az elképesztően erős mezőnyben.

Az utolsó mérkőzése előtt állt ma délelőtt kadett fiú csapatunk az Olaszországban zajló nemzetközi tornán, amelyen elképesztően erős mezőny tagjai lehettünk. Megtiszteltetés volt itt lenni: rengeteget tanulhattunk az olyan ellenfelektől, mint például a Real Madrid, az Olimpia Milano, vagy éppen a Stellazzurra Roma – és persze árgus szemekkel figyeltük azokat is, akikkel ugyan nem játszhattunk, de szintén itt voltak a tornán, mint a Barcelona, a Bayern München és az Orange1 Basket Bassano.

Nagyon jó volt látni, hogy játékosaink úgy álltak a görög Promitheas Patras elleni helyosztó mérkőzéshez, hogy ezt a meccset, ha törik, ha szakad, meg akarták nyerni. Sikerült is nekik! Az egész találkozón határozottan, agresszíven védekeztünk, ennek köszönhetően mindössze 49 pontot engedélyeztünk ellenfelünknek. Mindenki nagyon akarta a sikert, hozzátette a magáét, így folyamatosan mi vezettünk, s végül 61-49-re győztünk, amivel megszereztük a torna hetedik helyét.

Bojan Salatic: – A legjobb mérkőzésünket játszottuk a tornán! Különösen a védekezésünk volt jó, nagyon jól működtek azok az elképzelések, amelyeket az ellenfél legjobb játékosai ellen kitaláltunk. Sokat jelentett, hogy egyensúlyban volt a külső és a belső pozíciós játékunk. Természetesen rengeteg dolog van, amin még javítanunk kell egyénileg és csapatként egyaránt. Ezen a rendkívül színvonalas tornán nagyon sok értékes tapasztalattal gazdagodtunk, megmutatták a mérkőzések, hogy milyen utat kell követnünk a következő időszakban!

Csapatunk győzelméhez sokat tett hozzá jó védekezésével Pap Levente.

– Ezen a mérkőzésen nagyon egységesek voltunk, küzdöttünk egymásért, és jól védekeztünk az ellenfél legjobb játékosain. Támadásban türelmesen játszottunk, kihasználtuk a magassági fölényünket, jól is dobtunk, szinte minden klappolt. Mindenképpen meg akartuk nyerni ezt a meccset, hogy legyen egy győzelmünk ezen a rendkívül színvonalas tornán, nagyon örülünk neki, hogy ezt sikerült megvalósítanunk egy erős csapattal szemben!

 

NKA Pécs–Promitheas Patras 61-49 (10-10, 17-13, 16-13, 18-13)

NKA Pécs: Lukácsi 12, Pap, Teszárik 5, Emelieze 2, Fonyó, Szita 3, Vajda, Balázs B. 1, Mezőfi 6, Putsay, Angyal 15, Hinkov 17. Vezetőedző: Bojan Salatic.

 

A #Playforpassion nemzetközi torna végeredménye: 1. Real Madrid, 2. Orange1 Basket Bassano, 3. Armani Exchange Olimpia Milano, 4. FC Barcelona, 5. Stellazzurra Roma, 6. Bayern München, 7. Rátgéber Kosárlabda Akadémia, 8. Promitheas Patras.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx