Facebook Instagram Youtube
Menü

Győzött, így az élről kezdi a playoffot junior fiú csapatunk

2022. február 14.
Győzött, így az élről kezdi a playoffot junior fiú csapatunk Tízpontos győzelmet aratott az erős MAFC otthonában junior fiú A csapatunk, amely így a Piros csoport első helyéről kezdheti a rájátszást.

Kemény feladat várt junior fiú csapatunkra, amely a MAFC otthonában zárta az alapszakaszt. Nagyon jól kezdtek a srácok, a hatékony védekezésnek köszönhetően a nagyszünetig mindössze 25 pontot kaptunk, így jelentős előnyre tettünk szert: 41-25-re vezettünk. A folytatásban már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, a házigazdák a harmadik felvonásban öt pontot ledolgoztak hátrányukból, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Vladan Glavinic: – Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra a playoff előtt, a győzelmünkkel bebiztosítottuk az első helyet. Támadásban nem tudtunk gördülékenyen játszani, egyrészt az ellenfél zónavédekezése miatt, másrészt azért, mert a keretünk elég vegyes összetételű volt, jött játékos az U16-ból, az U17-ből, az U18-ból és a felnőtt csapatból is. Véleményem szerint a védekezésünkkel nyertük meg ezt a meccset, a célunk ugyanis az volt, hogy megtörjük a támadásaik ritmusát, ami sikerült is. Sok sikert kívánunk a MAFC-nak a továbbiakban!

 

MAFC–NKA Pécs A 56-66 (11-21, 14-20, 17-12, 14-13)

NKA Pécs A: Meszlényi 12/3, Krkljes, Juhász, Korszunszkij 4, Angyal 3. Csere: Prodanovic 19/3, Merkl 7, Antal D. 13/3, Bor 2, Tomic 3/3, Fonyó 2, Boljos M. 1. Vezetőedző: Vladan Glavinic.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx