Facebook Instagram Youtube
Menü

Győztek a fiúk, de ez volt az egyetlen pozitívum

2021. december 20.
Győztek a fiúk, de ez volt az egyetlen pozitívum Megnyerte utolsó idei bajnokiját junior fiú B csapatunk, de egyáltalán nem játszottunk jól a Kiskunfélegyháza elleni hazai meccsen.

A jó kezdésnek köszönhetően hamar elhúzott csapatunk a vendégektől, de a kiharcolt 19 pontos előny mintha elaltatta volna a játékosokat. A folytatásban nyoma sem volt ennek a lendületnek, nem voltunk kellően agresszívak, így a további három negyed kiegyenlített küzdelmet hozott.

Németh Konrád: – Lejátszottuk az esztendő utolsó bajnoki mérkőzését, amelyről azon kívül, hogy győztünk, más pozitívat nem tudok mondani. Támadásban rendre rossz döntéseket hoztunk, a védekezésünk pedig katasztrófa volt. Ha ellenfelünk csak minden második helyzetét értékesíti, akkor óriási gondban lettünk volna! Nem vagyok elégedett a csapat hozzáállásával, ezen pedig sürgősen változtatni kell, mert januárban három fontos mérkőzés vár ránk, és azokon a meccseken ezek a hibák nem fognak beleférni. Arra használjuk ezt a pár hetet, hogy ezeket kijavítsuk, és megmutassuk, hogy ez a mérkőzés csak egy kis betli volt. Mindenkinek boldog karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

 

NKA Pécs B–Félegyházi KSI 83-57 (30-11, 21-17, 15-18, 17-11)

NKA Pécs B: Egédi 18, Kovács B. 18/6, Szabó G. 12, Vasas 2, Antal D. 21/3. Csere: Kaszai, Jolsvai 8/6, Mocsári 4, Juhász, Brankovic, Csirke, Párkányi. Vezetőedző: Németh Konrád.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx