Facebook Instagram Youtube
Menü

Győztek a lányok, holnap az ötödik helyért lépnek pályára

2023. május 27.
Győztek a lányok, holnap az ötödik helyért lépnek pályára Szombaton megszerezte első győzelmét a serdülő országos döntőben Akadémiánk együttese, Rátkainé Eördögh Edit együttese szoros, küzdelmes mérkőzésen az UNI Győr NKA-t győzte le és ezzel holnap a bajnokság ötödik helyéért meccselhet.

Győri triplákkal indult a mérkőzés, de sikerült felzárkóznunk, vezetőedzőnk időkéréssel rendezte a sorokat, ennek köszönhetően 18-13-as első negyedet produkáltak a gárdák. A második negyedben remek játékkal rukkoltunk elő, 8 ponttal többet szereztünk a Győrnél. A félidei szünetre már 3 pontos előnnyel mehettünk. A harmadik negyedben is kitartott a lendület, de jöttek győri oldalról a hárompontosok is. A mérkőzés végét nagyon jól menedzseltük, amelynek köszönhetően 61-66-os sikert értünk el.

Rátkainé Eördögh Edit: - Azt hiszem most érkeztünk meg erre a döntőre, ez az én igazi csapatom. Ezzel a teljesítménnyel jutottunk be az országos döntőbe, mindent meg fogunk tenni, hogy holnap ugyanígy játsszunk, és megszerezzük az ötödik helyet. Büszke vagyok, sajnálom, hogy későn ébredtünk, gyönyörű lesz ez az ötödik hely nekünk. 

UNI Győr NKA - NKA Pécs/A 61-66 (18-13, 15-23, 20-19, 8-11)

NKA Pécs/A: Mester Fruzsina 3, Kovács Nóra 12, Novreczky Csenge 19, Nagy-Bán Rebeka 1, Fekete Darina -. Csere: Nyikos Emma 2, Majorosi Hanna -, Tálosi Gréta 12/3, Szakács Anna Léna -, Kis Boglárka -, Riegl Zsófia 13, Tóth Réka 4

Folytatás: május 28., vasárnap, 11:00, NKA Pécs/A - Csata DSE/B

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx