Facebook Instagram Youtube
Menü

„Ha kihozzuk magunkból a maximumot, nyerni fogunk!”

2021. október 14.
„Ha kihozzuk magunkból a maximumot, nyerni fogunk!” Második hazai bajnokijára készül Akadémiánk felnőtt férfi csapata, amely szombaton a PVSK-Cargate együttesét fogadja. Reméljük, most is sokan lesznek a lelátón, és remek lesz a hangulat!

Az első hazai bajnokinkat a TF-Budapest ellen játszottuk, és a fiúk nagyon sok segítséget kaptak a lelátóról ezen a meccsen – ez is kellett a győzelemhez. Azóta kétszer léptünk pályára, mindkétszer idegenben: Jászberényben nyertünk, Nagykőrösön azonban vereséget szenvedtünk.

Szombaton (17.30) ismét saját csarnokunkban játszunk, ellenfelünk pedig az a PVSK-Cargate lesz, amely eddigi három meccséből hozzánk hasonlóan kettőt nyert meg – igaz, mindkettőt hazai pályán. Az előző szezonban kétszer találkoztunk egymással, az alapszakasz során mindkét alkalommal mi győztünk, de egyszer sem adták könnyen a sikert, alaposan meg kellett dolgoznunk érte.

– Most sem lesz könnyű, küzdelmes, fizikális meccsre számítok. Ha kihozzuk magunkból a maximumot, nyerni fogunk! – fogalmazott csapatunk irányítója, Bíró Levente.

A 23 éves játékos Akadémiánk növendéke, nálunk vált NB I. A csoportos kosarassá. Legutóbb pont leendő ellenfelünknél, a PVSK-nál szerepelt, onnan tért vissza hozzánk a nyáron.

– Amikor évekkel ezelőtt az Akadémián kosaraztam, akkor is eredményesek voltunk, kadett bajnoki ezüstérmet szereztünk, de a körülmények, a lehetőségek korántsem voltak olyanok, mint most. Kifogástalan környezetben dolgozhatunk, elképesztő a felszereltség. Itt tényleg mindenre figyelnek: Stefan Pajicnak köszönhetően kiváló az erőnlétünk, profi az étkeztetésünk és a rehabilitációnk. Mondtam is a srácoknak, hogy néha le kéne mennünk a grundra, hogy lássuk a kontrasztot, mert nagyon könnyű hozzászokni a jóhoz!

Levente (vagy ahogy mindenki szólítja: Lecsó) a felnőtt férfi csapatnál ismét együtt dolgozhat Ivica Mavrenskivel, akivel korábban éveket húzott le az utánpótlásban, és akinek nagyon sokat köszönhet. Az ő személye miatt is szívesen jött vissza, illetve tetszettek neki a rövid és hosszabb távú céljaink.

– A csapat játékstílusa, felfogása passzol hozzám, úgy érzem, abszolút beleillek a rendszerbe. Sajnos sérülés miatt volt egy hosszabb kihagyásom, ami majdnem fél évesre nyúlt, de most már teljesen rendben vagyok. Ugyanakkor a ritmust még fel kell vennem: remélem, pont a szombati bajnoki lesz az, amelyen teljes mértékben sikerülni fog!

Október 16., szombat, 17.30: NKA Pécs–PVSK-Cargate.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx