Facebook Instagram Youtube
Menü

Harmadik helyen zártak az U16-os lányok

2021. augusztus 15.
Harmadik helyen zártak az U16-os lányok Az utolsó mérkőzésén kikapott a házigazda spanyoloktól az U16-os magyar leány válogatott, így a harmadik helyen végzett a FIBA Youth European Challenger tornán.

A magyar válogatott 3 győzelemmel és 1 vereséggel állt a torna utolsó mérkőzése előtt, míg a házigazda spanyolok veretlen mérleggel (4/0) várták a záró fordulót. Ahhoz, hogy az élen zárjunk, legalább 11 ponttal kellett nyernie a Mészárosné Kovács Andrea által vezetett együttesnek.

Ez sajnos nem sikerült, sőt, a győzelem sem jött össze. A spanyolok ugyanis nagyon jó napot fogtak ki, és főleg a harmadik negyedben nyújtott remek játékuknak köszönhetően végül magabiztosan, 53-39-re nyertek.

Akadémiánk játékosai közül Rátkai Eszter ismét a kezdőben kapott helyet és 9 ponttal fejezte be a meccset, míg Szakolczi Diána csereként beállva 6 pontot dobott. Kohn Petra ezúttal nem kapott játéklehetőséget.

A magyar válogatottban összesen öten képviselték Akadémiánkat, a három játékos mellett Meszler Balázs volt Mészárosné Kovács Andrea egyik edzője, Varga Dorottya pedig fizioterapeutaként utazott a csapattal.

A végeredmény: 1. Spanyolország, 2. Szerbia, 3. Magyarország, 4. Horvátország, 5. Ukrajna, 6. Litvánia.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx