Facebook Instagram Youtube
Menü

Harminc ponttal nyertünk a soproni Darazsak ellen!

2022. február 17.
Harminc ponttal nyertünk a soproni Darazsak ellen! A kadett bajnokság rájátszásában, a Piros csoportban a soproni Darazsak Sportakadémia csapatát fogadtuk, és nagyszerű védekezéssel végig vezetve 87-57-es győzelmet arattunk.

Látszott, hogy csapatunk hazai pályán szemernyi esélyt sem szeretett volna adni ellenfelének arra, hogy játékba lendüljön, ezért a mérkőzés elejétől agresszív védekezéssel sok hibára kényszerítettük a vendégeket, és remek csapatmunkával a félidőben már 17 ponttal vezettünk. A harmadik negyedben volt egy kis hullámvölgy a játékunkban, ezt a felvonást 3 ponttal elvitte a Sopron, de az utolsó negyedre rendeztük a sorokat, és ismét olyan energiával és agresszivitással játszottunk, amire a vendégeknek nem volt válaszuk.

Csapatunkból többen is jó teljesítményt nyújtottak, Árvai Noémi dupla-duplázott, 15 pontja mellé leszedett 13 lepattanót, 25 VAL-mutatóval zárt. Rátkai Eszter 17/6 pontja mellett leszedett 7 lepattanót, szerzett 5 labdát és kiosztott 4 gólpasszt, ő 24-es VAL-t tett a közösbe.

Eördögh Edit: – Gratulálok a lányoknak, igazi csapatmunka eredménye ez a győzelem! Negyven percen keresztül nagy energiával és motivációval játszottunk, harmincnégy eladott labdára kényszerítettük ellenfelünket és kiosztottunk huszonegy gólpasszt. Igaz, hogy a harmadik negyedben volt egy kis hullámvölgy a játékunkban, sok támadólepattanót engedtünk ellenfelünknek, de az utolsó negyedben már tudtunk javítani a hibáinkon, és egy 26-10-es rohanással nagy különbségű győzelmet arattunk. Keményen dolgozunk tovább, mert ezen az úton szeretnénk haladni!

 

NKA Pécs U16–Darazsak Sportakadémia A 87-57 (26-14, 20-15, 15-18, 26-10)

NKA Pécs U16: Rátkai 17/6, Subotic 9/6, Szakolczi 10, Halmágyi 7, Árvai 15/3. Csere: Piukovits 9/3, Küllős 5/3, Bercsi 6, Felső 7, Bojtár Bettina 2, Kropp A., Csirke. Vezetőedző: Eördögh Edit.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx