Facebook Instagram Youtube
Menü

Három lánycsapatunk készülhet az A-döntőre!

2021. május 04.
Három lánycsapatunk készülhet az A-döntőre! Az U18-asok és az U16-osok már korábban biztosították a helyüket a legjobbak között, most hétvégén pedig az U14-esek is kivívták az országos A-döntőn való szereplést. Az eredmények mellett örömteli, hogy minden csapatunk sokat fejlődött az utóbbi hónapok során.

A Szolnokon megrendezett hétvégi forduló után teljesen tiszta a kép női vonalon. Három csapatunk, az U18-asok, az U16-osok és az U14-esek is bejutottak az országos A-döntőbe, vagyis a legjobbak közé, az U15-ösök pedig a B-döntőre készülhetnek.

– Ebben a pandémiás helyzetben minden eredménynek örülni kell, annak is, hogy egyáltalán végigjátszhatjuk a szezont – fogalmazott nőiszakág-vezetőnk, Koronics András. – Akármennyire is nem a helyezés az elsődleges cél az utánpótlás-nevelésben, igenis fontos, hogy hányadik helyen végeznek csapataink: a toborzás szempontjából nagyon sokat érnek a jó eredmények, egy remekül szereplő együtteshez nyilvánvalóan sokkal könnyebb odacsábítani a tehetségeket, mint egy gyengébben muzsikálóhoz. Éppen ezért nagyon örülünk neki, és büszkék vagyunk arra, hogy a juniorok, a kadettek és a serdülők is bejutottak az A-döntőbe!

És itt még nem szeretnénk megállni! Ha már ott vannak a lányaink a legjobbak között, természetesen élni akarnak a lehetőséggel!

– A juniorok és a kadettek esetében elvárható a legjobb négy közé jutás. Előbbieknél talán kiegyenlítettebb a mezőny, utóbbiaknál a Vasas és a Csata kicsit erősebb a többieknél. De egy ki-ki meccsen bármi megtörténhet! Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradtak a döntők, ezért most különösen örülünk annak, hogy megrendezik a finálékat, végigmegy a bajnokság. Így most majd mindenki tisztán láthatja, hogy hol a helye, a gyerekek pedig élvezhetik a döntős szereplés izgalmát – ezért dolgoztak egész évben!

A szezon során látszott, hogy mindegyik csapatunk folyamatosan fejlődött a magas szintű szakmai munka által, és játékosaink egyénileg is egyre jobbá és jobbá váltak. Ennek köszönhetően juniorjaink közül többen is szerepet kaptak a felnőtt együttesekben, az A-csoportos PEAC-Pécsben, illetve a B-csoportos NKA Pécs-PEAC-ban: előbbiben Laczkó Sára, Drávecz Boróka és Csényi Anna is játszott. Ezzel párhuzamosan tehetséges kadettjeink feljebb léphettek, amellett, hogy számítottak rájuk a junior csapatunkban, Palásti Julianna, Simon Dorottya, Varga Napsugár, Szantner Szonja, Fekete Letícia és Kohn Petra például lehetőséget kapott a felnőtt B-csoportban.

– Az, hogy itt tartunk, nagyban köszönhető az akadémián tapasztalható kifogástalan körülményeknek, minden adott a kiváló munkához. Rengeteget jelentett játékosaink számára, hogy a sérülések megelőzésében, valamint a rehabilitáció során remek szakemberek veszik őket körül, gondolok itt erőnléti edzőinkre, Dokic-Rátgéber Editre, Jágity Csabára és Nikola Obrenovicra, fizioterapeutáinkra, Varga Dorottyára és Igor Kovacicra, valamint masszőrünkre, Balogh Zitára. Edzőink mellett mindannyiuknak nagy szerepe volt a jó eredményeinkben!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx