Facebook Instagram Youtube
Menü

Hat játékosunk edzőtáborozhat a korosztályos válogatottakkal

2022. november 21.
Hat játékosunk edzőtáborozhat a korosztályos válogatottakkal November 17-22. között leány szakágunk hat játékosa vesz részt a
különböző korosztályos válogatottak edzőtáboraiban, Gréts Dalmára, Halmágyi Kittire és Puskás Lilire az U16-os, Szakolczi Diára az U18- as, Laczkó Sárára és Kötő Lucára pedig az U20-as válogatottnál számítanak.

Gréts Dalma a nyáron érkezett Akadémiánkra, remek játékának és hozzáállásának köszönhetően ő lett szeptemberben a hónap játékosa a hölgyek között. Edzője, Szentpáli Gergő is elismerősen beszélt a kosárlabdázóról:

- Hamar felhívta magára a figyelmet Akadémiánkon, kiváló fizikuma mellett kiemelkedő munkamorállal rendelkezik, amelynek köszönhetően töretlen a fejlődése, így U16-os csapatunk mellett az U18-as korosztályban is egyre nagyobb szerephez jut, 1-es és 2-es poszton egyaránt bevethető. Nem is kérdés, hogy a korosztályos válogatottban is fontos szerepet vállalhat a következő Európa-bajnokságon – fogalmazott a tréner.

Puskás Lili ugyan 2008-ban született, mégis az U16-os válogatottba kapott meghívót, ami remek visszajelzés a munkájáról.

- Technikailag rengeteget lépett előre, több poszton is bevethető, sok potenciál rejlik benne. Remélem, hogy ez a meghívó nagy önbizalmat fog adni neki a jövőre nézve és még meghatározóbb szerepet tud majd vállalni a bajnoki mérkőzéseinken is – mondta a fiatal tehetségről edzője, Szentpáli Gergő.

Halmágyi Kitti részt vett a nyári U16-os Európa-bajnokságon, idén pedig még komolyabb feladatot szán neki a szakvezetés az ország legjobbjai között.

- Tavaly az idősebbek között tapasztalhatta meg az Eb légkörét, idén pedig már húzóemberként számolunk vele a válogatottban. A palánk alatt és attól távol is technikás játékos, így több poszton is bevethető lehet – vélekedett róla Meszler Balázs.

Szakolczi Diána meghatározó tagja volt az előbb említett kontinensviadalnak, ezúttal viszont már az U18-as válogatottat erősítheti majd játékával.

- Mezőnymunkája és védekezése mellett egyre magabiztosabban kreál helyzetet magának és társainak egyaránt. Sokoldalúsága, küzdeni akarása reméljük, az idősebbek között is megmutatkozik majd és az U18-as gárda hasznos tagja lehet – árulta el játékosáról Meszler Balázs.

Kötő Luca az előző szezonban is a felnőttcsapatot erősítette, emellett húzóembere az NB I. B-s gárdának is.

- Minden mérkőzéshez maximális alázattal áll, bárki legyen is az ellenfél. Luca nem ismer elvesztett labdát a pályán, ráadásul nincs olyan szituáció, amitől megijedne – fogalmazott játékosáról a tréner.

Laczkó Sára sok lehetőséget kapott a nyári U18-as kontinensviadalon, emellett idén az élvonalban is minden mérkőzésen pályára lépett. Az NKA Universitas PEAC gárdájában a kilenc forduló alatt 161 percet játszott, így maximálisan rászolgált a válogatott meghívóra is.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx