Facebook Instagram Youtube
Menü

Hazai pályán küzdhetnek meg a kadett lányok a minél jobb helyezésért - pénteken kezdődik a döntő

2025. május 08.
Hazai pályán küzdhetnek meg a kadett lányok a minél jobb helyezésért - pénteken kezdődik a döntő Újabb rangos tornának ad otthont az NKA Aréna, Akadémiánk rendezi ugyanis a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság “A” döntőjét május 9-11. között. Meszler Balázs tanítványai már december elején, két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt bebiztosították helyüket az ország legjobb nyolc csapata között és bíznak abban, hogy habár péntek délelőtt játsszák az első meccsüket a hétvége során, többen el tudnak majd jönni szurkolni a pécsi sikerért.

Szeptemberben a legjobb nyolc közé jutást tűzte ki célul leány kadett csapatunk, amelyet már december elsején el is ért a Meszler Balázs, Sarok Nikolett edzőpáros által irányított gárda. Ahogy a vezetőedző korábban nyilatkozott, nagyon motivált játékosokkal dolgoznak együtt, akik a BasketGirls nemzetközi sorozatban is megmutatták tehetségüket és rátermettségüket. Kemény, fizikális mérkőzéseken léptek pályára a szezonban a lányok, akik egyénileg is rengeteget fejlődtek, a hétvégén viszont csapatként szeretnék megmutatni, hogy tudnak egymásért küzdeni.

-        Sokat fejlődtek játékosaink az idei szezon alatt, most csapatként akarjuk megmutatni, hogy hogyan tudunk egymás erősségeire építeni. Már a döntőbe kerüléskor tudtuk, hogy bárkivel játsszuk az első meccset, nagyon nehéz dolgunk lesz, de a hazai környezet nagyon motivál minket! Bízunk benne, hogy a korai kezdés és iskola ellenére sokan ki tudnak jönni szurkolni! – fogalmazott a BEAC Újbuda KA/A elleni negyeddöntő előtt Meszler Balázs.

A résztvevő csapatok nyilatkozatai:

 Tarr KSC Szekszárd, Mányoky Fanni: 

Első körben nagyon örülünk az ,,A” döntőbe jutásnak! Nem lesz könnyű dolgunk, hiszem az egyik legerősebb csapat ellen kezdjük a döntőt, de mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobb arcunkat mutassuk és esetleg meglepetést is tudjunk okozni. Bízom benne, hogy az edzéseken tanult elemeket a pályán is viszont látjuk, és az egész döntő során EGY CSAPATKÉNT tudunk működni a pályán és a pályán kívül egyaránt! Minden csapatban sikeres és sérülés mentes döntőt kívánunk!

 

Darazsak Sportakadémia, Seres Éva: 

„A döntő mérkőzésein kiélezett párharcokat várok. Véleményem szerint a mérkőzések inkább a küzdelemről fognak szólni, mint a szép kosárlabdáról, ami többnyire jellemezte a bajnokság mérkőzéseit is. Csapatom felkészült az előttük álló megmérettetésre és biztos vagyok benne, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni. Kívánok minden csapatnak, kollégának és külön a játékosoknak jó mérkőzéseket és sérülésmentes döntőt!"

 

DVTK Akadémia, Magyar Gergely:

Bár az alapszakasz nem úgy sikerült, ahogy azt mi szerettük volna, és a fehér csoportban szerepeltünk a rájátszásban, évközben sokat dolgoztunk, hogy hibáinkat kijavítsuk és szintet lépjünk. Nagy örömmel és bizakodva vágunk neki ennek a tornának, sok sikert kívánunk minden résztvevőnek!

 

Csata DSE, Kárpáti Dániel:


Csapatunk úgy érkezik a döntőre, hogy az utolsó mérkőzésen elszenvedte az első vereségét a szezonban. A legjobbkor érkezett ez a lecke.
Emellett gondolni fogunk Zsófira és minden percben velünk lesz a csapat szívében. Sok sikert kívánok a résztvevőknek.

 

UNI Győr NKA/A, Gálos László, Laky Tibor:

Örömünkre szolgál, hogy a terveinknek megfelelően sikerült bejutnunk magabiztos teljesítménnyel az "A" döntőbe. Kíváncsiak vagyunk, hogy a serdülő hetedik hely után sikerül-e előrelépni a ranglistán két év munka után. Éremért megyünk, reméljük sikerül elérni célunkat! Gratulálunk a többi csapat játékosainak, szakvezetőinek, hogy bejutottak a nagy döntőbe! Bízunk abban, hogy színvonalas mérkőzéseket láthatunk és egy sérülésektől, botrányoktól mentes tornával zárul majd a 2024/25-ös kadett bajnokság!

Óbudai Kaszások/A, Süle Krisztina:

Számunkra hatalmas büszkeség, hogy ott lehetünk az ország legjobb nyolc kadett csapata között is. Ráadásul ezt már decemberben sikerült kiharcolnunk az alapszakasz során. Azóta hosszú út áll mögöttünk és izgatottan várjuk, hogy pályára léphessünk. A pécsi döntő ismerős helyszín, mivel a junior döntőn is szerepeltünk ott és szinte az összes kadett korú játékos is lehetőséget kapott. Ez az élmény sokat adott a lányoknak és bízom benne, hogy most ennek a tapasztalatnak a hasznát tudjuk venni. Szeretném, hogy felszabadultan, minden pillanatot élvezve tudjunk játszani. Az elvárásom a csapattal szemben nem eredményhez kötött, hanem, hogy hozzuk ki magunkból a maximumot.

BEAC Újbuda KA/A, Földi Alexandra, Laklóth Anna:


Hullámvölgyekkel teli szezonunk utolsó két hetében a fókusz maximálisan a kadett országos döntőn volt. Pécsi ellenfelünkkel sokadjára mérkőzünk meg, de ezeknek a mérkőzéseknek az eredménye egy döntő kapcsán nem mérvadó, ráadásul ellenfelünk a hazai pálya előnyét élvezi.
Az egész csapat motivált, nagyon várjuk a hétvégét és a szezon elején kitűzött cél lebeg a szemünk előtt. Hiszünk abban, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét. 

A döntő menetrendje:

2025. május 9., péntek:

10:00 BEAC-Újbuda KA/A – NKA Pécs/A – A-mérkőzés
12:30 Csata DSE – TARR KSC Szekszárd U16 – B-mérkőzés
15:00 MEGNYITÓ
15:30 Darazsak Sportakadémia – Óbudai Kaszások/A – C-mérkőzés
18:00 UNI Győr NKA/A – DVTK Akadémia/A – D-mérkőzés

2025. május 10., szombat:

5-8. helyért

10:00 A vesztes – B vesztes I.
12:30 C vesztes – D vesztes II.

Elődöntők

15:00 A győztes – B győztes III.
17:30 C győztes – D győztes IV.

2025. május 11., vasárnap:

9:00 I. vesztes – II. vesztes, 7. helyért
11:30 I. győztes – II. győztes, 5. helyért
14:00 III. vesztes – IV. vesztes, 3. helyért
16:30 III. győztes – IV. győztes, Döntő

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx