Facebook Instagram Youtube
Menü

Hiába egyenlítettünk, nyerni nem tudtunk

2021. február 06.
Hiába egyenlítettünk, nyerni nem tudtunk Mínusz tizennégy pontról még visszakapaszkodott felnőtt férfi csapatunk, de nyernie nem sikerült: a Nagykőrösi Sólymok öt ponttal bizonyult jobbnak az NB I. B Piros csoportban.

Rutinos csapattal találkoztunk hazai pályán (igaz, ki nem rutinos ebben a mezőnyben hozzánk képest?!), ugyanakkor az eddigi eredmények alapján úgy tűnt, hogy a Nagykőröst itthon illene legyűrni. A nagyszünetig nem kerültünk nagyobb slamasztikába, igaz, hogy nem vezettünk, de az ellenfél is csak két ponttal volt előrébb (37-39). A harmadik negyedben azonban elveszítettük a fonalat, a vendégek tizenkét ponttal növelték előnyüket, így aztán az utolsó felvonásnak 50-64-ről rugaszkodtunk neki.

Mondhatni, csak a szokásos szituáció, mert az utóbbi időben rendre ez a koreográfia a meccseinken: az ellenfél elhúz, mi pedig vérrel-verítékkel visszakapaszkodunk. Most is ez történt. Jó volt látni, hogy a fiúknak eszük ágában sem volt feladni, mentek előre becsülettel, és szép lassan lőtávolon belülre kerültek. Benke Krisztián duplájával már csak hat volt közte (60-66) a 34. percben, aztán Kocsis Zalán közelije után már 70-70 állt az eredményjelzőn. Jöhetett tehát egy izgalmas hajrá, amely során sajnos a vendégek rutinja érvényesült: Fehér szerzett öt pontot, s ezzel meg is nyerte csapatának a mérkőzést.

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a Nagykőrösnek, megérdemelte a győzelmet! Vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, de aztán buta hibákat vétettünk. Eljött az ideje, hogy végre felnőjünk, és felnőttként játsszunk, ne gyerekekként! Beszédes, hogy tizennégy labdát adtunk el, az ellenfelünk pedig tizenhárom támadó lepattanót szerzett.

Lakosa Zsolt: – Tartottunk az akadémiai fiataloktól, mert nagyon jól játszottak az utóbbi időben, megszorongatták a toronymagas esélyes Nyíregyházát is. Mi a rutinunkban, a tapasztalatunkban bíztunk, ők pedig a lendületükben, a gyorsaságukban. Mindkét csapat a maga erényeinek köszönhette a pontjait, végül mi nyertünk, aminek nagyon örülünk!

 

NKA Pécs–Nagykőrösi Sólymok 70-75 (22-24, 15-15, 13-25, 20-11)

Férfi NB I. B Piros csoport. NKA Pécs: Lados 10/3, Benke 14, Scherer 4, Kocsis Z. 20, Karavdic 12. Csere: Rosic 3/3, Gáspár M., Váits 5/3, Herger 2, Fülöp Zs. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Nagykőrösi Sólymok: Molnár 19/12, Mester, Fehér 14/3, Kovács G. 22/9, Mácsai 9. Csere: Jenei 6, Kónya 5/3, Szrapkó. Vezetőedző: Lakosa Zsolt.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx