Facebook Instagram Youtube
Menü

Hibátlan hétvége: háromból három

2020. március 01.
Hibátlan hétvége: háromból három Nagyon szép hétvégéje volt serdülő leány „A” csapatunknak, amely hibátlan teljesítményt nyújtott, mindhárom bajnokiját megnyerte.

Akadémiánk adott otthont a selejtező szombati fordulójának, serdülő leány „A” csapatunk pedig kitett magáért mindhárom mérkőzésén. Sellei Dalma tanítványai az első meccsükön a Baját, a másodikon a Török Flóris-Törekvés SE „A”-t, a harmadikon pedig a Zsíros Akadémia Kőbánya együttesét győzték le.

Az első mérkőzésen László Anna dupla-duplát ért el, 14 pontja mellé 18 lepattanót szerzett, Jónás Mirjana pedig 18 ponttal zárt. László Anna a másodikon is dupla-duplázott, 13 pont és 16 lepattanó fűződött a nevéhez, Jónás 22 pontot szórt, Orbán Hajnalka 5 labdát szerzett. A harmadik meccsen Küllős Kíra nagyon kitett magáért, 39 IBM-ponttal segítette csapatát (25 pont, 8 lepattanó, 10 kiharcolt fault, 5 assziszt), Jónás 21 pontot szerzett.

Sellei Dalma: – Nagyon örülünk, hogy mind a három mérkőzésünket megnyertük ebben a fordulóban, szépen harcoltak és küzdöttek a lányok, büszkék vagyunk rájuk! Sokat javult a helyzetfelismerésünk, főleg a harmadik meccsen hozott jó döntéseket a csapat, különösen Küllős Kíra és Jónás Mirjana. A védekezésünk sokkal jobb lett az elmúlt időben, Orbán Hajni es Molnár Mirtill agresszivitása remek ritmust adott a csapatnak ezen a téren. Technikai képzésünk eredménye nagyon jól megmutatkozott az egy az egy elleni játékunkban, László Anna pedig szépen segítette a csapatot a lepattanóival. Köszönjük a szurkolást, sokat segített nekünk!

 

Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”–Bajai NKK 74-58 (17-15, 21-13, 20-23, 16-7)

Serdülő leány selejtező. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Séra 6, Jágity 2, Molnár, Jónás 18, Pusztai 7. Csere: László A. 14, Küllős 11, Kropp 7, Orbán 9, Francsics D., Horváth F., Francsics T. Vezetőedző: Sellei Dalma.

 

Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”–Török Flóris-Törekvés SE „A” 70-54 (19-12, 19-16, 14-16, 18-10)

Serdülő leány selejtező. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Séra 4, Jágity 2, Molnár 2, Jónás 22, Pusztai 8. Csere: László A. 13, Küllős 9, Kropp 4, Orbán 6, Francsics D., Horváth F., Francsics T. Vezetőedző: Sellei Dalma.

 

Zsíros Akadémia Kőbánya–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A” 66-71 (17-15, 17-23, 15-23, 17-10)

Serdülő leány selejtező. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Séra 6, Jágity 4, Molnár, Jónás 21/3, Pusztai 1. Csere: László A. 10, Küllős 25, Kropp 2, Orbán 2, Francsics D., Horváth F., Francsics T. Vezetőedző: Sellei Dalma.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx