Facebook Instagram Youtube
Menü

Hibátlan mérleg – az utolsó lépcsőfok az élvonal előtt

2019. október 30.
Hibátlan mérleg – az utolsó lépcsőfok az élvonal előtt A Nemzeti Kosárlabda Akadémia régi célkitűzése idén megvalósult: az akadémiai képzési rendszer csúcsaként csapatot indíthatott a férfi NB I. B-ben. A Zöld csoportban bemutatkozó, túlnyomórészt még csak a húszhoz közelítő tehetségek hibátlan rajtot produkálva állnak az élen: mind a hat bajnokijukat megnyerték. Rátgéber László szerint elsősorban a példaértékű munkának köszönhetően.
„Már évekkel ezelőtt is szerettük volna, hogy legyen „teteje” az akadémiának, vagyis kell egy olyan csapat férfi vonalon is, amely zászlóshajóként működik. Junior korosztályban, érettségi előtt nem zárulhat le a képzési folyamat, kell még egy lépcsőfok az élvonal előtt” – mesélte Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója. A „tető” megvan, s bizony nem akármilyen: az NB I. B Zöld csoportjában az élen áll a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs, mind a hat meccsét megnyerte – erre senki más nem volt képes. Ehhez jön még, hogy a csapat a Hepp Kupában is sikerrel vette az első akadályt, búcsúztatta a PVSK-Cargate Piros csoportos együttesét.
A sikeres bemutatkozásnak természetesen több összetevője is van – a tető alatt nagyon stabilak az alapok, köszönhetően az utóbbi évek megfontolt, átgondolt építkezésének.
– Mindig azt szoktam mondani, hogy amiben hiszek, az a munka! – fogalmazott Rátgéber. – A játékosaink akár napi hat órát is edzenek, köszönhetően a kiváló infrastruktúrának, a minden igényt kielégítő csarnoknak, a három pályának, a közeli kollégiumnak. Emellett a szakmai stáb is a legmagasabb szintű, Ivica Mavrenski nyolc éve dolgozik már Magyarországon, nyugodtan kijelenthetem, hogy az egyik legjobb edző hazánkban. Nem csak a játékosai, a másodedzői, az ellenfelek is elismerik a munkáját. A legidősebbek egyben mindig példaképek is a kisebbek számára, így a fiúknak amellett, hogy méltón képviselik az Akadémiát, munkamorálban, fegyelmezettségben, alázatban, harcosságban és küzdeni tudásban is mintát kell mutatniuk a fiatalabbaknak. Akadémiánk kultúrájának része, hogy összetartó közösségként működünk, a játékosaink kíváncsiak egymás mérkőzéseire, tanulnak egymástól, az NB I. B-s csapatunk mögött is komoly szurkolótábor alakul.
A példamutatás pedig eddig maximálisan megvalósult, a visszajelzések is nagyon pozitívak. Az NKA Pécsnek hamar híre ment a mezőnyben, az ellenfelek kíváncsiak voltak arra, hogy mire lehet képes ez a túlnyomórészt tizenévesekből álló „csikócsapat”. Nagyon sokra: fejet hajtott már a Győr, a Tiszaújváros, a Szolnok, a Békés, az Újpest és a Hódmezővásárhely is. Az edzők pedig elismerően nyilatkoztak a Mavrenski-fiúk teljesítményéről, mondván, nagyon tetszett nekik az, amit láttak – kár, hogy éppen saját csapatuk ellen mutatták meg az akadémisták a tudásukat.
– S hogy miről szól számunkra mindez? Elsősorban arról, hogy a junior csapattól kijövő játékosok közül kettő–három már a kezdő ötös stabil tagja, valamint arról, hogy a keret kilencven százaléka évek óta az akadémián nevelkedett. A további tíz százalék pedig újabb projekt: mint például Meleg Gergő. Ő Spanyolországban ötös poszton játszott, itt viszont négyes és hármas – szerintem jövőre kapkodni fognak érte az NB I. A-csoportos csapatok. Az ő példája is bizonyítja, hogy kemény munkával mit lehet elérni. Nekünk pedig az a célunk, hogy az élvonalbeli klubok versengjenek a fiataljainkért – folytatta Rátgéber László.
A többéves szisztematikus, kiváló szakmai munkának köszönhetően nagyon sok játékos jelentkezik, hogy szeretne a Nemzeti Kosárlabda Akadémián pallérozódni – akikben A-csoportos potenciált látnak, azokat tárt karokkal várják. A fejlődéshez, a továbblépéshez, a kiteljesedéshez minden adott: a kontrollált szuplementáció, a napi ötszöri étkezés, a megfelelő táplálék-kiegészítők bevitele.
– Maximálisan használjuk a tudományosságot! Enélkül a kosárlabda nem működhet. Kiváló erőnléti szakembereket alkalmazunk például, s elárulom, ha most ismét profi szerződést kapnék Moszkvában vagy Isztambulban, gondolkodás nélkül vinném őket magammal! Nagyon komoly orvosi stáb, gyúrók, gyógytornászok segítik a szakmai stáb munkáját, emellett az utóbbi években olyan menedzseri háttérmunka zajlott nálunk, amely nélkül ez a csapat sem tarthatna ott, ahol most tart.
[font=Calibri, sans-serif]Ez jelenleg az első helyet jelenti hibátlan mérleggel. Arra a kérdésre, hogy az első évben mire lesz képes ez a fiatal csapat, természetesen Rátgéber László sem tudja a választ. Ami viszont biztos: áprilisban, hat hónap múlva ezekben a játékosokban további féléves munka lesz, ami nyilván tovább javítja az eredményességet. Miként az is biztos, hogy az NB I. B Zöld csoport nem a végállomás, csak az első lépés – eggyel feljebb, a Piros csoportban még több lehetőség v[/font]
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx