A csoportkörben először az ukrán Dan Dacian ellen lépett pályára Akadémiánk csapata a nagyszebeni szuperdöntőben, Moosz Milán tanítványai hamar tudtak alkalmazkodni a fizikális játékhoz:
- Első mérkőzésünk során a Dan Dacian ellen sikerült domináns játékot mutatni, az első perctől kezdve a mi akaratunk érvényesült. Az ukrán csapat ellen a szezon során még nem látott szintű fizikalitással és agresszivitással találkoztunk. Felvettük a kesztyűt, az első pofonok után ellenfelünk fölé tudtunk nőni keménységben, ez volt a siker titka – kezdte az értékelést a tréner, akinek tanítványai a BC Uzhgorod ellen is behúzták a győzelmet, ezzel magabiztosan nyerték a csoportjukat.
Szombaton a Budapesti Honvéd elleni találkozón már az érmes helyekért ment a harc, a két magyar gárda összecsapása nagyszerű párharcokat és szenzációs küzdelmet hozott.
- A mai, Honvéd elleni mérkőzés igazi korosztályos csemege volt. Egy egál félidő után elképesztő energiával és taktikai fegyelmezettséggel jöttünk ki a harmadik negyedre, ahol tulajdonképpen pár perc alatt eldöntöttük a mérkőzést. Nem számolgatunk, csak a saját céljainkkal foglalkozunk ebben a rendhagyó lebonyolításban. Piszkosul nehéz feladatunk lesz holnap délelőtt a DEAC ellen, de a szezonban másodszor is szeretnénk hálót vágni – fogalmazott a fontos vasárnapi meccs előtt Moosz Milán.
Akadémiánk együttesének eddigi eredményei a szuperdöntőben:
NKA Pécs – Dan Dacian 93-39
BC Uzhgorod – NKA Pécs 89-66
NKA Pécs – Budapesti Honvéd 75-70
Következik:
Június 9., vasárnap 10:00 (magyar idő szerint): NKA Pécs – DEAC KA