Facebook Instagram Youtube
Menü

Holnap az aranyéremért játszhatnak a lányok: a Csatával döntőzünk!

2022. május 07.
Holnap az aranyéremért játszhatnak a lányok: a Csatával döntőzünk! Szemernyi esélyt sem adott kadett leány csapatunk a Kecskemétnek az elődöntőben! Végig nagyon koncentráltak a lányok, hatalmas iramot diktáltak, s ennek köszönhetően végül hatalmas különbséggel, 106-31-re győztek! Holnap (15.00) jöhet a döntő, ellenfelünk a Csata DSE lesz.

Villámrajtot vett csapatunk az elődöntőn, amelyen az elejétől fogva letámadtuk ellenfelünket, s alig két perc elteltével 12-0-s vezetésre tettünk szert a némi meglepetésre négy közé kerülő Kecskemét ellen. Igyekeztünk nagy nyomás alatt tartani Halmai Gábor együttesét, ennek köszönhetően a 6. percben már 26 dobott pontnál jártunk, míg a kecskeméti lányok csupán egy sikeres mezőnydobásig és három értékesített büntetőig jutottak. Eördögh Edit mély rotációval dolgozott, több játékosunknak is lehetőséget adott már az első negyedben, amit óriási fölénnyel, 36-8-ra nyertünk meg.

Az előzőekhez képest kicsit visszafogottabb volt a támadójátékunk a második tíz perc elején, de a rengeteg szerzett labdát eredményező védekezésünk abszolút működött (14. perc: 44-8). Nem segített az időkérés sem a második tíz percben 2 pontig jutó kecskemétieken, teljesen kinyílt az olló a két csapat között. A félidőre nem volt olyan játékosunk, aki ne szerzett volna pontot, húsz perc játék után hatalmas fölénnyel, 66-10-re vezettünk!

Megmaradt a harcos, energikus játékunk a nagyszünet után is, a harmadik negyedre a Kecskemét is egyre többször betalált. Kulcsjátékosainkat tudtuk egy picit pihentetni a vasárnapi döntőre, de a szorosabb harmadik negyed végén így is 83-22-re vezettünk. A végére is maradt még néhány szép megoldás a tarsolyunkban egy olyan mérkőzésen, amelyen több mint harminc labdát kaparintottunk meg. A századik pontunk Bojtár Bettina nevéhez fűződött, s végül 106-31-re nyertük meg az elődöntőt.

Óriási volt a lányok öröme, hiszen bejutottak a döntőbe, holnap 15 órától az aranyéremért játszhatnak! Az ellenfelünk a nagy rivális Csata DSE lesz.

 

NKA Pécs A–Kecskeméti KA A 106-31 (36-8, 30-2, 17-12, 23-9)

NKA Pécs A: Rátkai 6, Szakolczi 9/3, Küllős 15/3, Piukovits 10, Árvai 6. Csere: Subotic 11/9, Halmágyi Kitti 7/3, Bikicki 6, Bojtár Bettina 8/3, Jónás 6, Kropp 9, Felső 13. Vezetőedző: Eördögh Edit. Kecskeméti KA A: Viczián 2, Molnár 5, Lenkei 7/3, Hévízi 7, Máté-Tóth 2. Csere: Csomor 2, Romhányi 1, Szabó, Samu 3, Nagy 1, Balla, Bagi 1. Vezetőedző: Halmai Gábor.

 

Eördögh Edit: – Abszolút komolyan vettük a mérkőzést, minden játékosunk aktív résztvevője volt az elődöntőnek. Innentől kezdve a holnapi döntőre koncentrálunk.

Halmai Gábor: – Gratulálok a Pécsnek a döntőhöz! Tudjuk a realitásokat, nagyon fontos volt, hogy mindenki, aki az előző négy évben ott volt minden edzésen, meccsen, az pályára léphessen egy ilyen eseményen. A második félidőre már meg is találták magukat a lányok, ezért büszke vagyok rájuk!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx