Facebook Instagram Youtube
Menü

Holnap jöhet az elődöntő harmadik csatája, nyerni szeretnénk Jászberényben!

2022. május 02.
Holnap jöhet az elődöntő harmadik csatája, nyerni szeretnénk Jászberényben! Nagyon élvezetes, kiváló mérkőzést produkált vasárnap felnőtt férfi csapatunk a Jászberény ellen, aminek az eredménye nagykülönbségű győzelem lett (93-66). A párharc jelenleg döntetlenre áll (1-1), s most azzal a céllal kelünk útra, hogy kedden este (19.00) idegenben megszerezzük a vezetést.

A bajnoki elődöntő első mérkőzése után, amelyen a házigazda Jászberény mindössze három ponttal, 89-86-ra győzött, mindenki úgy gondolta, hogy a következő összecsapás is hatalmas izgalmakat tartogat majd és a végletekig szoros lett. Nem így történt, amit cseppet sem bántunk! Csapatunk szenzációs teljesítménnyel rukkolt elő, gyakorlatilag állva hagyta a vendégeket, aminek aztán az lett az eredménye, hogy nem várt nagy különbséggel, 93-66-ra nyertünk.

Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy ha csak egy pontocskával győzünk, akkor is 1-1 az állás, a fölényes sikerből nem szabad semmiféle messzemenő következtetést levonni, ugyanakkor az is tény, hogy ez egy erőteljes jelzés volt ellenfelünk irányába! Jeleztük, hogy igenis komolyan gondoljuk azt, hogy ezt a párharcot mi meg akarjuk nyerni, és döntőt akarunk játszani, továbbá azt is, hogy képesek vagyunk erre!

A vasárnapi mérkőzésen több játékosunk is nagyon jó napot fogott ki. Köztük volt Nemanja Djordjevic, aki dupla-duplával segítette társait: szerb centerünk 17 pontot dobott és 15 lepattanót szerzett.

– Szerintem a győzelmünket elsősorban annak köszönhettük, hogy több időnk volt felkészülni a mérkőzésre. A fiatalok regenerálódtak az U20-as döntőt követően, jobban tudtunk fókuszálni a részletekre. Védekezésben jobban koncentráltunk a fontosabb elemekre, és nagyobb önbizalommal dolgoztunk támadásban. Nagyon örülök annak, hogy ilyen remek ritmusban játszottunk, végig tisztán tudtuk tartani a fejünket! Most jöhet a harmadik csata, ami biztosan nagyon nehéz lesz, de természetesen úgy állunk hozzá, mint a másodikhoz, amelyen bizonyítottuk, hogy le tudjuk győzni a Jászberényt! Erre készülünk idegenben is! – fogalmazott Nemanja Djordjevic.

Május 3., kedd, 19.00: Jászberény–NKA Pécs.

Jászberény, Bercsényi tornacsarnok.

Játékvezetők: Lengyel Ádám József, Horváth Csongor Béla, Gál János.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx