Facebook Instagram Youtube
Menü

Hosszabbítás után kaptak ki a lányok

2021. március 25.
Hosszabbítás után kaptak ki a lányok Nagyon izgalmas bajnokit vívott kadett leány U15-ös csapatunk a Szeged KE otthonában, sajnos hosszabbítás után az ellenfelünk örülhetett.

Az első két negyed után nem úgy tűnt, hogy a végén lesz esélyünk a győzelemre. A házigazdák a nagyszünetig 9 pontos előnyre tettek szert, nekik állt a zászló. Csapatunk azonban nem adta fel, a folytatásban nagy energiákat mozgósított, s ennek köszönhetően szép lassan ledolgozta a hátrányát, és az utolsó negyed végére utolérte ellenfelét. A rendes játékidő 75-75-ös döntetlennel zárult, jöhetett a hosszabbítás, amelyben már a szegediek akarata érvényesült.

Ninkovics Marija: – Idősebb és fizikailag erősebb csapattal játszottunk. Jó látni, hogy a lányok az egy-egy elleni megoldásokban mennyit fejlődtek az elmúlt időben, szépen használták a tanultakat ezen a mérkőzésen. Volt lehetőségünk nyerni, de sajnos nem tudtuk érvényesíteni a meccslabdát. Két játékosunk korán kipontozódott a kezdő ötösből, ám a lányok így is minden erejükkel harcoltak a győzelemért.

 

Szeged KE–NKA Pécs U15 87-82 (20-18, 24-17, 15-19, 16-21, 12-7) – hosszabbítás után

Kadett leány bajnokság. NKA Pécs U15: Piukovits 14, Jónás 8/6, László A. 7/3, Kropp 1, Subotic 21. Csere: Küllős 20/3, Felső 5/3, Bercsi 6, Bojtár, Pusztai. Vezetőedző: Ninkovics Marija.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx