Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

Hosszabbításban csikarta ki a győzelmet a Vasas Akadémia

Hosszabbításban csikarta ki a győzelmet a Vasas Akadémia Az első félidő a Zsíros Akadémiáé, a második a Vasasé volt, végül hosszabbítás döntött egy végletekig kiélezett mérkőzésen – egyetlen ponttal a vasasos lányok győztek.

Jobban kezdett a Zsíros Akadémia csapata, egy lépéssel mindig az ellenfele előtt járt az első félidőben. A nyitó negyedet három, a másodikat öt ponttal nyerték meg a kőbányai lányok, akik így a nagyszünetben 40-32-re vezettek, s ekkor úgy tűnt, hogy a Pelle ponterős játékának, valamint Josepovits és Fodor remek lepattanózásának köszönhetően nyeregben vannak.

A harmadik negyedben azonban fordult a kocka! A Vasas felszívta magát, nagyot küzdöttek a játékosai, és tíz perc alatt sikerült is fordítaniuk (52-51). A záró felvonásban aztán a Zsíros Akadémia rázta meg magát, s amikor a 34. percben már 61-52-re vezetett, biztos „befutónak” tűnt. De a következő hat percben elolvadt az előny, s Láng-Miticzky duplája hosszabbítást eredményezett (63-63).

A ráadásban aztán Láng-Miticzky vette vállára a Vasast, öt pontot szerzett, ami végül épp elég volt ahhoz, hogy a nagyot küzdő csapata győzelmet ünnepeljen (70-69)!

 

Vasas Akadémia A–Zsíros Akadémia Kőbánya A 70-69 (16-19, 16-21, 20-11, 11-12, 7-6) – hosszabbítás után

Vasas Akadémia A: Igaz 12/3, Láng-Miticzky 18, Herzog 9, Molnár, Benyovszki 9. Csere: Czirkos 8, Duka 10/6, Hruby 2, Harmati 2, Kendelényi, Varga. Vezetőedző: Kertész Dávid. Zsíros Akadémia Kőbánya A: Josepovits 12, Pelle 25/12, Fodor 7, Kálmán L. 5/3, Szeles 6. Csere: Harsági 10, Zwick 4, Pásztor. Vezetőedző: Sámuel Gergely.

 

Kertész Dávid: – Egy végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült bizonyítani, hogy van küzdőképesség a csapatban, nem is kevés! Köszönjük a hajtós Kőbányának a meccset! Nagyon várjuk a holnapi helyosztót!

Sámuel Gergely: – Sokkal dinamikusabb, ötletesebb játékot játszottunk, mint a torna korábbi szakaszában. A második félidőben visszaesett a támadójátékunk, így az ellenfelünk visszajött a mérkőzésbe. A végjátékban is megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de nem éltünk vele. Gratulálok a Vasasnak, nehéz helyzetből tudtak fölénk kerekedni. A döntőn most játszottunk a legjobban, de sajnos marad a hetedik-nyolcadik helyért a javítás lehetősége.



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx