Facebook Instagram Youtube
Menü

Hullámvasutazás végén győzelem

2020. január 29.
Hullámvasutazás végén győzelem Nagyon fontos győzelmet aratott hazai pályán junior leány csapatunk, amely egy változatos mérkőzésen négy ponttal verte a DVTK Akadémiát.
Akadémiánk junior leány csapata azt a DVTK Akadémiát fogadta, amely pont előttünk áll a tabellán – hazai pályán nyerni kellett ellene. Ez végül össze is jött, de nagyon meg kellett dolgozni érte. A két együttes a meccs elején felült a hullámvasútra, s a végéig ott is maradt: az első negyedet mi nyertük tíz ponttal, a másodikat a vendégek kilenccel, a harmadikat mi hoztuk tizenkettővel, a negyediket az ellenfél kilenccel. Vagyis egyik gárda sem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt, ami viszont számunkra nagy öröm, hogy a győzelmet így is mi szereztük meg!
Csapatunkban ketten jutottak tíz pont fölé, Ilina Selcova és Habling Lara – előbbi közel állt a dupla-duplához, ugyanis 19 pontja mellé szerzett 9 lepattanót is.
Hartung Anita: – Ellentétes negyedek váltották egymást. A lányok nagyot küzdöttek, a győzelemnek örülünk. A támadójátékunk végig akadozott, ami eddig nem jellemzett minket, ki kell ezt elemeznünk.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–DVTK Akadémia 55-51 (20-10, 9-18, 18-6, 8-17)
Junior leány bajnokság, felsőház. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Selcova 19, Habling 12, Kötő 3, Solymosi, Vojinovic 9/3. Csere: Drávecz 8, Csényi 2, Édes 2, Varga, Nagy R. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx