Facebook Instagram Youtube
Menü

Így tovább, lányok!

2019. november 08.
Így tovább, lányok! Megszerezte negyedik győzelmét junior leány csapatunk, amely hazai pályán nagyon magabiztosan nyert a BEAC-Újbuda KA „A” ellen.
Jó napot fogott ki Hartung Anita csapata, látszott a lányokon, hogy ezen a meccsen csak ők nyerhetnek. Az első negyed még szoros volt, a másodikban azonban el tudtak húzni Habling Laráék, így a nagyszünetben már 15 ponttal vezettek. A folytatásban sem lassítottak – jó volt ezt látni. A harmadik felvonást 11, a negyediket 7 ponttal nyerték, ennek köszönhetően végül fölényesen, 78-45-re győztek.
Csapatunkban Vojinovic Milica dobta a legtöbb pontot, 25-ig jutott, emellett 9 lepattanót is megkaparintott – jól dolgozott. Odatette magát Habling is, aki 20 ponttal és 7 lepattanóval zárt, Ilina Selcova pedig 12 pontja mellé 6 lepattanót tett a közösbe.
Hartung Anita: – Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, tetszett, amit láttam! Jó volt tapasztalni, hogy fejlődik a csapat, és a fejekben kezdenek megérni azok az új védő és támadó elemek, amelyeket az edzéseken sulykolunk nap mint nap. Továbbra is így kell dolgoznunk!
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–BEAC-Újbuda KA „A” 78-45 (20-14, 15-6, 22-11, 21-14)
Leány junior bajnokság, B-csoport. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Habling 20/9, Kötő 4, Selcova 12, Drávecz 5, Vojinovic 25. Csere: Csényi 6, Laczkó 4, Radakovic 2, Édes, Solymosi, Heckenberger. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx