Facebook Instagram Youtube
Menü

Ilyen mérkőzések kellenek a fejlődéshez

2019. szeptember 09.
Ilyen mérkőzések kellenek a fejlődéshez Győznie ugyan nem sikerült kadett fiú „B” csapatunknak az első fordulóban, de a lényeg, hogy játékosaink odatették magukat, mindent megtettek a sikerért.
A további fejlődés szempontjából hasznos, tanulságos mérkőzéseket játszott a hétvégén Budapesten kadett fiú „B” csapatunk, annak ellenére is, hogy mindhárom meccsüket elbukták Rausch Gergő tanítványai. A D-csoportban a legkisebb különbség a Budapest Honvéd elleni találkozón alakult ki, amikor 24 ponttal maradt alul Akadémiánk együttese: ezen az összecsapáson több jó egyéni teljesítménnyel is előrukkoltak játékosaink, akik mindent megtettek a győzelemért.
A három mérkőzés során a legtöbb pontot Gera Ferenc szerezte, aki 34-et dobott, Antal Donát 33-ig, Jolsvai András pedig 32-ig jutott.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B”–Vasas Akadémia 46-105 (9-20, 10-32, 15-19, 12-34)
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B”: Párkányi, Füzesi 3, Ábel 2, Maretics 7, László J., Gera 18/12, Karsai, Mocsári 2, Kulcsár, Antal D. 11, Jolsvai 3/3, Szabó G. Vezetőedző: Rausch Gergő.
Rausch Gergő: – Fizikálisan erősebb ellenféltől kaptunk ki. A nagy különbség ellenére is ilyen mérkőzések, ellenfelek szükségesek a távoli céljaink elérésére.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B”–Budapest Honvéd 64-88 (14-21, 18-22, 15-23, 17-22)
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B”: Párkány, Füzesi 3, Kaszai 6/3, Ábel Zs. 6, Maretics 2, Gera 11/6, Karsai, Mocsári 2, Jolsvai 15/9, Kulcsár 4, Antal D. 15, Szabó G. Vezetőedző: Rausch Gergő.
Rausch Gergő: – Örülök annak, amit ezen a mérkőzésen láttam. Három negyeden keresztül küzdöttünk és mindent megtettünk a győzelemért. A találkozón jó egyéni teljesítményeket mutattak a fiúk, továbbá ez a mentalitás jó alap lehet a jövőre nézve.
   
Szombathelyi SI KA „A”–Nemzeti Kosárlabda Akadémia „B” 87-38 (22-3, 20-18, 25-3, 20-9)
Nemzeti Kosárlabda Akadémia „B”: Jolsvai 14/6, Antal D. 7, Mocsári 7, Gera 5/3, Maretics 3/3, Szabó G. 2, Párkányi, Kaszai, Karsai, Füzesi, Kulcsár, László J. Vezetőedző: Rausch Gergő.
Rausch Gergő: – Sajnos nem mindegyik játékosom tudta a második mérkőzésünkön látottakat nyújtani. Mentálisan fejlődnünk kell ehhez a szinthez. Szerencsére voltak olyanok, akik húzták a csapatot a nehéz pillanatokban és jó egyéni teljesítménnyel rukkoltak elő.
   
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx