Facebook Instagram Youtube
Menü

Ivkovics vendége volt Rátgéber

2020. augusztus 09.
Ivkovics vendége volt Rátgéber Kifogástalan, irigylésre méltó körülmények között készül az Ausztria elleni Eb-selejtezőre (november 27.) a magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott – erről személyesen győződhetett meg Rátgéber László, akit Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány hívott meg a kecskeméti edzőtáborba.

A magyar férfi felnőtt válogatott egy nagyon fontos mérkőzésre kezdte meg a felkészülést, az Ausztria elleni idegenbeli Eb-selejtezőre hangol Ivkovics Sztojan együttese. A csapat egyik kiválósága, Vojvoda Dávid úgy véli, ha ezt a meccset megnyerik, fél lábbal már kint is vannak az Európa-bajnokságon.

A felnőtt és az U20-as válogatottnál zajló munkát a helyszínen tekintette meg a korábban a női és a férfi nemzeti csapatot is irányító Rátgéber László. Akadémiánk szakmai és stratégiai igazgatóját Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány hívta meg az edzőtáborba.

– Örömmel fogadtam Ivkovics Sztojan meghívását – fogalmazott Rátgéber László. – Megnéztem a felnőtt válogatott edzését, amelyen láthattam, hogyan dolgozik például Pongó Marcell, a pécsi Akadémia egyik olyan játékosa, aki bekerült a nemzeti csapatba. Jó volt szembesülni azzal, hogy kifogástalan, irigylésre méltó körülmények között edzhetnek a fiúk. Fantasztikusak a feltételek a Mercedes Kosárlabda Akadémián, amely az egykori városi uszoda helyén született meg, ennek köszönhetően a létesítménynek megvan a sajátos patinája, óriási terekkel rendelkezik. Látszik, hogy nagy gonddal és tudással alakították ki, szem előtt tartva a kosárlabda követelményeit.

A kecskeméti és a pécsi kosárlabda akadémia vezetője, Ivkovicsné Béres Tímea és Rátgéber László (vagyis annak idején mester és tanítványa: Béres ötszörös magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes volt a Rátgéber által irányított pécsi csapattal) természetesen élt a lehetőséggel, s megosztották egymással gondolataikat az utánpótlásneveléssel, a tehetségek képzésével kapcsolatban. Az egyeztetés olyan jól sikerült, hogy Rátgéber elárulta, a két akadémia szakmai együttműködésre törekszik egymással.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx