Facebook Instagram Youtube
Menü

Januárban fiú vonalon Lukácsi Gábor lett „A hónap játékosa” – rendhagyó módon ezúttal nem a szakma beszél az eddig vezető útról

2024. február 08.
Januárban fiú vonalon Lukácsi Gábor lett „A hónap játékosa” – rendhagyó módon ezúttal nem a szakma beszél az eddig vezető útról Sportoló családban nőtt fel, édesapja és édesanyja is utánpótlás válogatott, valamint elsőosztályú felnőtt játékos volt Romániában. Akadémiánk 16 éves tehetsége, az NB I. A-csoportos felnőtt csapatunkban is játéklehetőséghez jutó, január végén az U18-as Euroligában is bemutatkozó Lukácsi Gábor lett fiú vonalon „A hónap játékosa”, s ezúttal kissé rendhagyó módon szüleit szólaltattuk meg annak kapcsán, mennyire vezetett egyenes út Nagykőrösről Pécsre, és miként látják az elmúlt három szezonban fiuk fejlődését, pályafutását.

Ha játéklehetőségről van szó, Lukácsi Gábor biztosan nem panaszkodhat. Akadémiánk 16 éves tehetsége négy csapatban is szerepel, az U18-asoknál és az U20-asoknál, valamint a Zöld-csoportos és az A-csoportos felnőtt együttesünknek is tagja – természetesen szakmai vezetőink nagyon figyelnek arra, hogy megfelelően el legyenek osztva a játékpercek. A teljesítménye, a folyamatos fejlődése azt mutatja, hogy minden a helyén van vele kapcsolatban. Olyannyira, hogy a nemzetközi porondon is felfigyeltek rá: január végén pályára léphetett az U18-as korosztály legszínvonalasabb nemzetközi sorozata, a Euroleague Basketball Adidas Next Generation Tournament első idei állomásán, amit a montenegrói fővárosban, Podgoricában rendeztek meg, többek között a Real Madrid, a Bayern München, az Umana Reyer Venice és az Olimpija Ljubljana részvételével.

Lukácsi Gábor immár a harmadik szezonját tölti nálunk: még általános iskolás korábban érkezett hozzánk Nagykőrösről. Már akkor is tudták, hogy nagy tehetség, pont ezért váltott.

– Nem volt egyszerű az akkori döntés – mesélte édesapja, Lukácsi József. – Láttuk, hogy miután Nagykőrösön megkapta a lehető legjobb alapokat, a további fejlődése érdekében tovább kell lépnie. Nagyon tehetségesnek tűnt, úgy éreztük, érdemes lenne máshol folytatnia.

– Anyai szemmel azt gondoltam, egy évet még várhatna, de ő nagyon tudatos volt, váltani szeretett volna a fejlődése érdekében. Természetesen sokszor megfordult a fejemben, hogy ehhez túl fiatal, kétségtelenül féltettem – árulta el édesanyja, Lukácsi Gabriella.

Gábor tehetségére sokan felfigyeltek, mindegyik kiemelt akadémia szívesen szerződtette volna, plusz a Vasas is tárt karokkal várta. A szülők természetesen alaposan körülnéztek, minden „kérőt” szemügyre vettek, s miután látták, milyen körülmények, milyen szakmai színvonal várja a fiukat Pécsett, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia mellett tették le a voksukat. Sokat nyomott a latban az is, hogy tisztában voltak vele, kinek a kezébe adják Gábort: Rátgéber László kiváló kosárlabdakultúrából érkezett, mentalitásának és elhivatottságának köszönhetően nagyon fiatal edzőként is kiemelkedő eredményeket ért el. A nevével fémjelzett akadémiát már akkor a legjobbnak tartották, majd amikor személyesen körbejárhattuk, és beszélhettünk Rátgéber Lászlóval, könnyebben meghoztuk a döntésünket”.

– Hozzátesszük, megnéztük az akadémiáról készült összes videót, a játékosok bemutató anyagait, s ez alapján azt kell mondanom, nagyon jó, meggyőző az NKA marketingje. Eldőlt, hogy Gábor Pécsett folytatja, s most nyugodtan kijelenthetjük, örülünk, hogy oda került! Az utánpótlásban nagyon jó kezekben volt és van, Bojan Salatic például abszolút megtalálta hozzá az utat, minden segítséget megkap, ennek köszönhetően Gaga rengeteget fejlődött, amióta ott játszik. Rendkívül fontos, hogy sokkal több lehetősége van színvonalas nemzetközi meccseken pályára lépni, mintha máshol lenne, ez rengeteg pluszt ad. Az is lényeges, hogy fiatal kora ellenére már négy bajnokságban számítanak rá, megkapja a bizalmat nem csak az U18-asoknál és az U20-asoknál, hanem a két felnőtt együttesben, az A- és a Zöld-csoportos csapatban is.

Bár szülei értenek a kosárlabdához, arra azért ők sem számítottak, hogy fiuk ilyen korán, 16 évesen bemutatkozhat a magyar élvonalban. Mondjuk egyvalaki biztos volt benne, hogy megállja a helyét a legmagasabb szinten is…

– Gábor nem kételkedett. Nekem ezt mondta: anya, meg tudom csinálni! – mesélte édesanyja.

Igaza volt Gábornak. Nagyon sok van benne, hosszú út vár még rá, hogy kihozza magából a maximumot és valóra váltsa álmait, de ha ugyanígy, ugyanilyen mentalitással folytatja, mi is csak azt mondhatjuk: meg tudod csinálni!



« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx