Facebook Instagram Youtube
Menü

Jelen helyzetünkben ez volt a realitás – ha együtt marad, elképesztő lesz ez a csapat!

2026. május 19.
Jelen helyzetünkben ez volt a realitás – ha együtt marad, elképesztő lesz ez a csapat! Kadett fiú A csapatunk azzal a céllal utazott el az országos döntőre, hogy az aranyéremért akar majd harcba szállni, ami végül nem sikerült. Sajnos több sérülés is hátráltatott bennünket, ami érezhető volt a játékunkon, de azt nagyon jó volt látni, hogy az elveszített elődöntőt követően a srácok felálltak a padlóról, és úgy álltak neki a bronzmeccsnek, hogy ha törik, ha szakad, éremmel akarják zárni a szezont. Sikerült is: a nehéz helyzetünket ismerve vezetőedzőnk, Moosz Milán büszke erre az eredményre, és úgy érzi, ha ez a társaság együtt marad, elképesztően jó csapatot alkothat a következő idényben.

A budapesti E.ON Sportcsarnokban megrendezett országos döntő első napján csapatunk a MAFC együttesét múlta felül, majd szombaton elveszítette az elődöntőt a DEAC-cal szemben. Vasárnap így a bronzéremért szállhattunk harcba, amit meg is szereztünk, miután magabiztosan legyőztük a Soproni Sportiskolát. A csapat dobogós eredménye mellett egy egyéni sikernek is örülhettünk, játékosunkat, Radnóti Somát ugyanis beválasztották a torna All Star ötösébe.

– Felemás érzéseim vannak a döntővel kapcsolatban – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Moosz Milán. – Összességében örülök az elért eredménynek, és azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetünkben ez volt a realitás, de mégis van némi hiányérzetem. Szopori Bence egy hónappal a döntő előtt sérült meg, ami természetesen nagyon rosszul jött. A fiziós hátterünk ugyan extra munkát végzett, de Bence nem volt edzésben, így a mérkőzéseken sajnos messze volt a száz százalékos állapottól. Elmentünk a falig vele kapcsolatban, de jobban nem akartuk erőltetni, hiszen az egészsége a legfontosabb, a döntő pedig hosszú távon „csak” három mérkőzés volt az ő karrierjében. Nagyon fontos láncszeme volt az idei gépezetnek még annak ellenére is, hogy egy évvel fiatalabb a mezőnynél: brutális számokat produkált a szezonban, nem csak a saját csapatunkban, hanem az egész mezőnyben kimagasló volt. Az, hogy nem volt meg a jó ritmusunk, véleményem szerint ennek tudható be.

Csapatunk az első mérkőzésén egy nagyon elszánt MAFC-cal találkozott, ellenfelünk mindent egy lapra tett fel. Vezetőedzőnk szerint tiszta védekezést csak esetenként kaptunk, bőven a faulthatár felett védekeztek minden másodpercben. Ezzel kellett megküzdenünk, de helytálltunk, végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést, és ugyan nem álomkosárlabdával, de nyertünk. A DEAC elleni elődöntőt jól kezdtük, az első percek a terveink szerint zajlottak, aztán…

– Aztán a DEAC-nál olyan játékosok léptek elő, akik eddig nem nyújtottak kimagaslót a szezon során, az ő extrájukra nem számítottunk. Kiss Tamás ellen bevetettünk több dolgot is, megpróbáltunk szinte mindent, de ismét megmutatta klasszisát. Az ő leigazolásával a DEAC megnyerte az ötöslottót! Nagy öröm lenne, ha a szövetségünk elérné, hogy ezt a válogatottban is kamatoztatni tudja. A harmadik negyedben pedig sajnos megsérült a csapatkapitányunk, Halász Olivér, amit már nem bírtunk el úgy, hogy Szopori félig sérülten játszott, Radnóti Somának pedig az első öt perc után már faultgondjai voltak. Megérdemelten nyert a DEAC, gratulálunk nekik, de azt gondolom, hogy a következő kilenc meccset mi nyernénk meg ellenük, és ez volt az az egy, ami szerencsétlenül alakult számunkra. A hiányérzetem szerintem emiatt van.

Az elődöntő elvesztése mentális sokként érte a csapatot, hiszen döntőt szerettek volna játszani a srácok, erre készültek. Fél nap alatt óriási munkát kellett végezni annak érdekében, hogy a fiúk kikerüljenek a lelki gödörből.

– Nagyon örülök annak, hogy ez sikerült! Annak ellenére is nagy motivációval és energiával léptünk pályára, hogy tudtuk, a bronzmeccset Halász, és minden bizonnyal Szopori nélkül kell megvívnunk úgy, hogy térdfájdalmai miatt Hart Hunor is beállt a sérültek közé. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy ez a mérkőzés nem a szép támadókosárlabdáról, hanem az akaratról, a szívről és a védekezésről szólt. Megfogadtuk, hogy ha törik, ha szakad, éremmel fogunk hazamenni! Az, hogy ezt véghezvittük ebben a helyzetben, nagyon sokat jelent, ezzel bebizonyították a srácok, hogy vérbeli sportoló mentalitásuk van. Erre lehet építeni. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a Honvédon és rajtunk kívül más csapat nem tudott volna eredményes lenni, ha két meghatározó játékosa kiesik! Nekünk az egyik nagy erősségünk éppen az, hogy sok a tehetségünk, és igyekszünk mindegyikőjüket úgy menedzselni, hogy a végén kosárlabdázó váljon belőlük. Ha a torna előtt valaki azt mondja nekem, hogy örülni fogok a bronzéremnek, valószínűleg kinevetem, de ismerve a helyzetet, most már örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a harmadik helyen végeztünk. Gratulálok a csapatomnak! A célunk most az, hogy jövőre revánsot vegyünk, és kitöltsük a hiányérzet okozta űrt. Ha együtt maradunk, elképesztő csapatunk lehet a következő szezonban, hiszen a jelenlegi állás szerint három-négy 2011-es születésű játékosnak az U19-esekkel kell majd dolgoznia mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken, ez pedig remek alkalom lesz a fejlődésre. Engem már hétfő reggel óta ez motivál! – árulta el Moosz Milán.

Gratulálunk a csapatnak a bronzéremhez, de még inkább ahhoz, hogy a srácok megmutatták, milyen kiváló karakterek!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx