Facebook Instagram Youtube
Menü

Jó teljesítmény a pályán és az iskolapadban is

2019. december 08.
Jó teljesítmény a pályán és az iskolapadban is A közelmúltban „Jó tanuló, jó sportoló” díjat vehetett át Oroszlány önkormányzatától Akadémiánk korosztályos válogatott játékosa, Árva-File Balázs kiemelkedő tanulmányi- és sporteredményei elismeréséül.
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia számára nem csak játékosaink pályán elért eredményei fontosak, hanem az iskolapadban nyújtott teljesítményük is. Természetesen kosárlabdázókat, lehetőség szerint válogatott kosárlabdázókat szeretnénk kinevelni, de mindezt úgy, hogy a nálunk pallérozódó fiatalok az élet más területein, így például elsősorban tanulmányaik során is megállják a helyüket – ehhez minden segítséget megadunk.
Éppen ezért szerzett nagy örömet számunkra a hír, miszerint kadett „A” csapatunk egyik meghatározó játékosa, Árva-File Balázs a közelmúltban „Jó tanuló, jó sportoló” díjat vehetett át Oroszlány önkormányzatától. Balázs a helyi Hunyadi Mátyás Általános Iskolába járt, s a nyolcadik osztály végén kitűnő tanuló volt, emellett az U14-es bajnokság, a B33 diákolimpia és IV. korcsoportos diákolimpia országos döntőjében is szerepelt, s ezeken egy harmadik és két hatodik helyet szerzett csapataival – ezt értékelték ezzel az elismeréssel.
– Azóta ugyebár már iskolát váltottam, jelenleg Pécsett a Babitsba járok, ahol 4,5-4,6 az átlagom – mesélte Árva-File Balázs. – Tartottam ettől a változástól, bevallom őszintén, nehezebbre számítottam a gimnázium első évében, de örülök neki, hogy nem így történt. Szerencsére könnyen tudok tanulni. Számomra nagyon fontos a tanulás, tudom, hogy a kosárlabda mellett erre is oda kell figyelnem. Apukám és anyukám több diplomával rendelkező tanult emberek, szóval elvárják tőlem, hogy az iskolában is jól teljesítsek, de ők is tisztában vannak vele, hogy ez számomra is fontos, és tudom magam ösztönözni.
Gratulálunk, Balázs, így tovább a pályán és az iskolapadban is!
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx