Facebook Instagram Youtube
Menü

Jól sikerült a bemutatkozás

2020. február 07.
Jól sikerült a bemutatkozás Győzelemmel kezdte szereplését kadett leány „B” csapatunk a székesfehérvári Basket Challenge nemzetközi tornán. Szentpáli Gergő együttesére összesen négy mérkőzés vár.
Nyolccsapatos tornát rendeznek péntektől vasárnapig Székesfehérváron, a Basket Challenge-en három magyar és öt külföldi klub vesz részt. Akadémiánkat kadett leány „B” gárdánk képviseli, amely a B-csoportba került a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia, a bolgár Basketball Club „Rilski Sportist” és a macedón WBC Vardar Skopje mellé. Az A-csoportban a Soproni Darazsak Akadémia mellett a cseh Lvice Hradec Kralove, az olasz Stellazzurra Basketball Academy és a szlovák U16-os válogatott kapott helyet.
Akadémiánk csapata ma délelőtt lejátszotta első mérkőzését, amelyen a Dávid Kornél Akadémiával találkozott. Szentpáli Gergő tanítványai magabiztos győzelmet arattak, mind a négy negyedet megnyerték, s végül 100-61-re győztek. A legtöbb pontot Fenyvesi Petra szerezte, aki nagyon jó napot fogott ki: úgy dobott 24 pontot, hogy mindössze egyetlen kísérletét hibázta el, nem mellesleg leszedett 9 lepattanót, továbbá volt 4 szerzett labdája is.
Szentpáli Gergő: – Nagyon örülünk annak, hogy a 2005-ös csapatunkkal el tudtunk jönni erre a megmérettetésre, s javarészt idősebb, 2004-es együttesek ellen játszunk. A mérkőzés nagy részében jól védekeztünk, szépen mozogtunk támadásban, labda nélkül is. Ezzel a mentalitással kell végigjátszanunk a hátralévő három meccset is, és akkor ez egy remek tapasztalatszerzés lesz számunkra.
   
Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 61-100 (16-31, 20-26, 13-20, 12-23)
Basket Challenge nemzetközi torna, Székesfehérvár. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Szűcs A. 18/6, Simon D. 4, Fenyvesi 24, Varga N. 5, Bercsi 12. Csere: Menyhért 2, Fekete 7, Tőczik 10, Krnjajski 4, Karácsonyi 7, Szakács, Varga P. 2, Martin 5/3. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.
   
Akadémiánk csapata szombaton először a bolgárokkal (12.30), majd a macedónokkal (20.30) találkozik. A helyosztókra vasárnap kerül sor.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx