Facebook Instagram Youtube
Menü

Juhász Dorka a Naismith-díj 50-es listáján

2020. november 19.
Juhász Dorka a Naismith-díj 50-es listáján A tengerentúli szakemberek (ismét) az egyetemi bajnokság legjobbjai közé sorolták Juhász Dorkát: felkerült a Naismith-díjra esélyesek listájára.

A szezon majd csak november 25-én kezdődik, Juhász Dorka azonban már most újabb óriási elismerésben részesült. Akadémiánk növendéke, az Ohio State tehetsége ugyanis felkerült a tengerentúli szakemberek által Naismith-díjra esélyesnek tartott, 50 játékost felvonultató listára. A névsor az idény előrehaladtával folyamatosan szűkül, először február elején 30-asra, majd márciusban már csak 10-en maradnak versenyben – a végső győztest, aki az amerikai egyetemi bajnokság legjobbja, tavasszal hirdetik ki. Az előző idényben Sabrina Ionescu (Oregon) kapta meg a díjat.

Juhász Dorka a harmadik szezonját kezdi meg az Ohio State színeiben az egyetemi bajnokságban. Az idény nemsokára, november 25-én rajtol, csapata folyamatosan edz, a játékosokon minden áldott nap elvégzik a koronavírus-tesztet. Nagyon bízunk benne, hogy Dorkát (és csapattársait) elkerülik a sérülések, és eredményes szezonja lesz mind neki, mind az Ohiónak!

Sok sikert, Dorka!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx