Facebook Instagram Youtube
Menü

Junior fiú csapatunk bejutott az országos döntőbe!

2019. március 19.
Junior fiú csapatunk bejutott az országos döntőbe! A MAFC és a Debrecen legyőzésével eldőlt, hogy akárcsak az elmúlt öt évben, idén is Nemzeti Junior Fiú „A” Döntőt játszik csapatunk.
Akadémiánk mellett csak a Vasas Akadémia mondhatja el magáról, hogy 2014 óta minden évben az ország legjobb nyolc csapata között szerepel junior együttese. Múlt hétvégén eldőlt, hogy Ivica Mavrenszki tanítványai ismét a Nemzeti Junior Fiú „A” Döntőben szerepelhetnek. „Szeretnék gratulálni játékosaimnak ehhez az eredményhez. Nem volt egyszerű a döntőbe jutás, de az utolsó két győzelmünkkel sikerült megszereznünk az ötödik helyet és így idén is az „A” döntőben szerepelhetünk. Ez a torna azért különösen fontos, mert ilyenkor az ország legjobb nyolc csapata méri össze erejét, játékosaim láthatják, hol tartanak, lehetőségük van a legjobbak ellen bizonyítani. Elkezdtük a felkészülést a nyolcasdöntőre, reméljük, hogy nem fognak sérülések hátráltatni bennünket sem a felkészülés, sem a döntő alatt. Szeretném, hogy csapatom a tőle telhető legjobbat nyújtsa, a döntő végeredménye pedig megjósolhatatlan: egy labdán múlhat egy érem sorsa” – nyilatkozta junior csapatunk vezetőedzője, Ivica Mavrenszki.

A Nemzeti Junior Fiú „A” Döntőt április 4-7-e között rendezik.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx