Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

Kadett bajnok az NKA Pécs!

2022. május 15.
Kadett bajnok az NKA Pécs! A házigazda NKA Pécs lett a kadett korosztály bajnoka, miután a döntőt végig kézben tartva húsz ponttal legyőzte az Atom-City Atomerőmű gárdáját. A fantasztikus hangulatú, kiválóan szervezett eseményen a pécsiek veretlenül lettek aranyérmesek.

A tét nagyságának megfelelően idegesen, kapkodva kezdték a kadett fiú döntőt a csapatok, négy perc elteltével 4-2-re vezetett az NKA. Jan Pavlik 10-2-es pécsi vezetésnél elégelte meg a látottakat, a sok eladott paksi labdát, kihagyott helyzeteket és kért időt. Hiába, ugyanis nagyon nem talált magára az Atomerőmű a szigorúan és jól védekező pécsiek ellen, amely ekkor ráadásul óriási fölényben volt a lepattanók megszerzésének terén is (8. perc 15-2). Az utolsó két percre összekapták magukat a paksiak, Bene hármasa is bement, 17-9-ről indult a második felvonás. Egy kicsit megállt a támadójáték a folytatásban, négy percig mindössze Vajda találatát jegyezhettük fel, a Paks pedig az ötödik percben szerezte meg a második tíz perc első kosarát, Pavlik Botond révén. Többen is hozzátettek a Pécs játékához, a túloldalon pedig a paksiak legjobbja, az ekkor már 3 személyinél járó Kékesi is megszerezte első pontjait, majd Pavlik második hármasával szorossá vált a mérkőzés (27-22). Óriási elánnal buzdította a lelátó népe Bojan Salatic tanítványait, de a pécsi mester időkérése után felpezsdült, még nyíltabb lett a mérkőzés, és minimális előnye maradt a Pécsnek a nagyszünetre (32-31).

A házigazdák szempontjából nézve jókor jött a pihenő, mert a fordulás után őrült iramban kezdett a Pécs, fokozatosan hagyta ott ellenfelét, 44-35 állt az eredményjelzőn a 25. percben. Lukácsi Gábor ellenállhatatlanul kosárlabdázott, a pécsiek hátvédje 21/9 pontnál járt a harmadik negyedben. Egyre jobban távolodott ellenfelétől az NKA, a záró játékrésznek tíz pontos előnnyel vághattak neki (55-45). Becsülettel hajtott a Paks, de rá tudtak tenni a pécsi srácok még egy lapáttal, Lukácsi negyedik hármasa is bevágódott a gyűrűbe. Nem telt el két perc, még rátett nyolcat a tíz pontos előnyére nyolcat a házigazda. Harcoltak, mentek előre Kékesiék, de ezen a vasárnapon legyőzhetetlenek voltak a pécsi srácok, húsz pontos győzelmüknek köszönhetően megérdemelten akaszthatták Lukácsiék nyakába az aranyérmet!

 

NKA Pécs A– Atom City Atomerőmű SE U16/A 77-57 (17-9, 15-22, 23-14, 22-12)

NKA Pécs: Lukácsi 28/12, Fonyó 13, Szita 8/3, Mezőfi -, Angyal 12. Csere: Vajda 6, Teszárik 2, Pap 8/6, Kiss-Keve -, Emelize -, Balázs -. Vezetőedző: Bojan Salatic

Atom City Atomerőmű SE: Pavlik 19/9, Solymosi -, Kékesi 19/3, Arató -, Kupai 10/3. Csere: Gulyás 5/3, Bene 3/3, Pajor 1, Barcza -, Nagy -, Somodi -, Kovács -. Vezetőedző: Jan Pavlik

Bojan Salatic: Nagyon büszke vagyok a srácokra, ez az ő győzelmük, ők a főszereplők, övék a trófea! Köszönöm a szervezőknek, a stábomnak az egész éves munkáját. Ez egy mérföldkő a sok közül, nem dőlhetünk hátra, nagyon sok munka áll mindenki előtt! Gratulálok az összes döntős csapatnak, nagyon magas színvonalú tornát játszhattunk.

Jan Pavlik: Nagy gratuláció jár az RKA csapatának, megérdemelték a bajnoki címet! Viszont még nagyobb gratuláció jár az Atom Citynek, mert nekünk ez a második hely kiváló eredmény, amelyet nagyra kell értékelni főleg, ismerve a csapatunk hátterét! Gratulálok mindenkinek a legjobb nyolcba jutásért! Hajrá a továbbiakban!

Különdíjak

MVP: Lukácsi Gábor (NKA Pécs A)

All Star: Angyal Medárd (NKA Pécs A), Kékesi Kolos (Atom City Atomerőmű SE U16/A), Gyürk Zsigmond (Budapesti Honvéd SE), Keller Bendegúz (Soproni SI KA), Kiss-Leizer Gergő (Vasas Akadémia/A)

 

Csapatok legjobbjai:

Gerencsér Botond (ZTE KK/A)

Kiss-Leizer Gergő (Vasas Akadémia/A)

Varga Ferenc (DEAC KA)

Mészáros Botond (Kecskeméti KA)

Nyikos Balázs (Soproni SI KA SKC)

Gyenge Bálint (Budapesti Honvéd)

Pavlik Botond (Atom City Atomerőmű SE U16/A)

Lukácsi Gábor (NKA Pécs A)



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx