Facebook Instagram Youtube
Menü

Kadett fiú csapatunk megnyerte az EYBL-fordulót – látszott, hogy játékosaink töretlenül fejlődnek

2023. február 06.
Kadett fiú csapatunk megnyerte az EYBL-fordulót – látszott, hogy játékosaink töretlenül fejlődnek Akadémiánk volt a házigazdája a European Youth Basketball League (EYBL) U15-ös fiúk számára megrendezett fordulójának, amelyen összesen kilenc együttes vett részt. Csapatunk nagyon jó benyomást keltett, hiszen mind a négy mérkőzését megnyerve végzett az első helyen – megelőzve a Bayern Münchent és a Pallacanestro Moncalierit.

Az elmúlt négy napban nagyon jó volt látni azt a teljesítményt, amit U15-ös fiú csapatunk nyújtott az EYBL-forduló során. Sokat vártunk ettől a társaságtól, elvégre az előző évadban ugyanezek a fiúk még serdülőként megnyerték a sorozatot, s most bizonyították, hogy az utóbbi hónapokban is folyamatosan fejlődtek, napról napra jobb és jobb játékosokká váltak.

Ennek köszönhető, hogy a négy nap során mind a négy ellenfelünk fejet hajtott előttünk. Sorrendben a bolgár Balkan Botevgrad, az olasz Pallacanestro Moncalieri, a Bayern München és a Vienna United ellen is nyertünk, ezzel pedig tornagyőzelmet ünnepelhettünk.

– Nagyon hasznos négy mérkőzést játszottunk, gratulálok a játékosaimnak, mert kiváló hozzáállással dolgoztak a torna során – értékelte a látottakat csapatunk vezetőedzője, Komlódi Dénes. – Bár megmutatkoztak azok a hibák, amiken a következő időszakban dolgoznunk kell, örülök, hogy védekezésben folyamatosan stabilak tudtunk maradni, a kellő agresszivitást és energiát kaptam a srácoktól. Jó érzés volt újra kompletten együtt látni a pályán ezt a társaságot, amely az előző szezonban szép sikereket ért el, örülök, hogy mindenki látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban.

A lejátszott négy mérkőzés kiváló lehetőséget adott arra, hogy felmérjük, játékosaink hol tartanak a nemzetközi mezőnyben, miben tudnak kimagaslót nyújtani, és miben kell feltétlenül javulniuk a következő időszakban.

– Ez a csapat már az előző szezonban is bizonyította, hogy egy kiemelt korosztály – fogalmazott Akadémiánk szakmai igazgatóhelyettese, Zalay Zoltán. – A serdülő EYBL-siker óta eltelt egy év, s jó volt látni, hogy azóta is töretlen a játékosaink fejlődése. Azon dolgozunk, hogy ebből a csapatból is a lehető legtöbb gyereket juttassunk majd el a legmagasabb osztályba. A négy mérkőzés során világosan látszott, hogy szervezettségben és az alkalmazott technika terén, vagyis képzettségben nagyon magas szintet képviselünk. Viszont látszottak a hiányosságaink is: az olaszok elleni meccs megmutatta, hogy fizikálisan van még hová fejlődnünk. Az utánpótlás csapatoknál legalább huszonöt hármast rá kell dobni, ettől mi elmaradtunk, úgyhogy a jövőben mesterségesen fel kell emelnünk a külső dobások számát!

Eredményeink: NKA Pécs–Balkan Botevgrad 95-50, Pallacanestro Moncalieri–NKA Pécs 67-70, NKA Pécs–Bayern München 70-56, NKA Pécs–Vienna United 103-26.

A forduló végeredménye: 1. NKA Pécs, 2. Bayern München, 3. Pallacanestro Moncalieri.

Az MVP Burony Bálint lett, a torna All-Star ötösébe bekerült Szalontai Máté, csapatunk legjobbjának pedig Rácz Gábort választották.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx