Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

Kecskeméti győzelem a Zsíros Akadémia ellen

Kecskeméti győzelem a Zsíros Akadémia ellen A Kecskeméti KA együttese a Zsíros Akadémia ellen aratott 65-53-as győzelmével nagy lépést tett az elődöntő felé.

Fontos mérkőzés várt az első játéknapon, a DVTK Akadémia ellen bravúrgyőzelmet arató kecskeméti lányokra. Ugyanis, ha legyőzik a Zsíros Akadémia együttesét, és a következő összecsapáson papírforma szerint nyer a Csata a DVTK ellen, akkor a kecskemétiek bejutnak a leány kadett döntő legjobb négy csapata közé. A kőbányaiak két begyűjtött vereség után az első győzelmük megszerzését küzdhettek, így tehát a volt miért harcolni mindkét félnek. Kiegyenlített játékot hozott az első néhány perc, nagyobb előnyre nem tudott szert tenni egyik gárda sem, a 8. percben egyaránt 12-12 pontnál jártak a felek. Az első negyed végét jobban megnyomta a védekezésén szigorító, ma is nagy szívvel harcoló kecskeméti együttes, így 19-14-nél ért véget az első tíz perc. Jól küzdött a Zsíros Akadémia is, továbbra is szoros maradt a mérkőzés, és a budapestiek a nagyszünetre csupán kettő pontra olvasztották a hátrányukat (28-26).

 

Nyílt sisakos, óriási küzdelem zajlott a parketten, mindössze két egységgel, 32-30-ra vezettek a kecskemétiek a harmadik játékrész közepén, de a folytatásban megint újítani tudott Halmai Gábor csapata. Fokozatosan őrölték fel ellenfelüket a kiemelkedően játszó Sinka-Pálinkásék (29/3 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 6 eladott labda). 44-35 után is mindent beleadtak a kőbányaiak, akik egy dudaszós hárompontossal zárták a negyedet, így hat pontos mínusszal vágtak neki a záró játékrésznek. A kecskemétiek nem engedték ki a kezükből a mérkőzést, az utolsó negyedre az erejével elkészülő Zsíros Akadémia ellen tizenkét ponttal nyerni tudtak és ezzel óriási lépést tettek a legjobb négybe kerüléshez.

Kecskeméti KA – Zsíros Akadémia Kőbánya 65-53 (19-14, 9-12, 20-16, 17-11)
Kecskeméti KA: Tózer Nemes 7, Rácz 9/3, Sinka-Pálinkás 29/3, Balla -, Hévízi 2. Csere: Viczán 2, Lenkei 6, Molnár -, Samu 2, Gergő 2, Mátéi-Tóth 6. Edző: Halmai Gábor:
Zsíros Akadémia Kőbánya: Pelle 7, Fodor 6, Kálmán 8/6, Szeles 7, Josepovits 6. Csere: Hansági 14/6, Zwick 5, Kerti -, Pásztor -, Takács N. -, Takács M. -. Edző: Sámuel Gergely

Halmai Gábor: Köszönjük a sportszerű mérkőzést a Zsíros Akadémiának! Gratulálok a lányoknak! Büszke vagyok rájuk. Szerintem történelmet írtunk az Akadémia történelmében.
Sámuel Gergely: A hozzáállásunkkal és küzdőszellemünkkel semmi gond nem volt. Jó felfogásban játszottunk, de az ellenfelünk sokkal stabilabban és tudatosabban kosárlabdázott. Sajnos ilyen kevés dobott góllal nem lehet rangadót nyerni. Gratulálok a Kecskemét csapatának, akik bizonyították, hogy mikor kell igazán jó teljesítményt nyújtani, és magabiztosan nyerni. Nem kell szégyenkeznünk, megtettünk mindent, de a jobb csapat nyert.



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx