Facebook Instagram Youtube
Menü

Kellő agresszivitással játszott kadett leány csapatunk

2020. október 28.
Kellő agresszivitással játszott kadett leány csapatunk Kettő híján száz pontot dobott és nagy különbséggel győzött kadett leány A csapatunk a Szeged KE elleni bajnokin.

Már az első két negyedben jelentős előnyre tett szert kadett leány A csapatunk a Szeged KE elleni bajnokin, ekkor azonban még az ellenfél is sokszor válaszolt – nem volt elég szigorú a védekezésünk. A folytatásban már ebben is jobbak voltunk, aminek az lett az eredménye, hogy rohamosan nőtt a különbség, és végül negyvenöt pontos győzelmet arattunk.

Csapatunkban Szakolczi Diána dupla-duplázott, 25 perc alatt 18 pontot dobott és 11 lepattanót szerzett. Hasonló teljesítménnyel rukkolt elő Tőczik Borbála, aki 24 perc alatt szintén 18 pontig jutott, 8 lepattanó, 5 szerzett labda és 4 gólpassz fűződött még a nevéhez.

Szentpáli Gergő: – Sajnos védekezésben a mérkőzés elején több hibát vétettünk figyelmetlenségünk és a gyenge kommunikációnk miatt. A második félidőben ezen sikerült javítani, aminek örülök. Az irammal és az agresszivitásunkkal elégedett vagyok. Dolgozunk tovább és javítjuk a hibákat.

 

NKA Pécs A–Szeged KE 98-53 (33-18, 18-14, 26-8, 21-13)

Kadett leány bajnokság. NKA Pécs A: Palásti 15, Szakolczi 18, Szücs A. 8, Fekete 13, Simon D. 6. Csere: Szakács, Tőczik 18/3, Szantner Sz. 2, Halmágyi 4, Menyhért 14. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx