Facebook Instagram Youtube
Menü

Kereken negyvennel nyertünk

2020. március 13.
Kereken negyvennel nyertünk Nagyon jó teljesítményt nyújtott junior fiú csapatunk a Vasas Akadémia „A” csapata elleni bajnokin: Kmézics Zorán együttese majdnem elérte a száz pontot, s kereken negyvennel győzött.

Akadémiánk junior fiú csapatának hazai mérkőzésén csak az első negyedben akadozott a játékunk: egy ideig a vendégek vezettek, aztán 19-22-es állásnál begyújtottuk a rakétákat, s állva hagytuk ellenfelünket. James Ugochukwu nagy kedvvel, kiválóan dolgozott a palánkok alatt, ha nem tudott kosárra dobni, szépen osztotta ki a labdákat társainak, aki szintén jól céloztak. A második negyedben eldöntöttük a mérkőzést, húsz ponttal nyertük meg ezt a tíz percet – jó volt látni, hogy ennek ellenére a folytatásban is folyamatosan koncentráltunk, tovább növeltük előnyünket, s végül kereken negyven ponttal, 95-55-re nyertünk.

Csapatunkban ketten is húsz pont felett zárták a mérkőzést. A legtöbb pontot James Ugochukwu szerezte, centerünk 32-nél állt meg, ehhez hozzátett 11 lepattanót (ebből 9 támadó volt), tehát dupla-duplázott, szerzett 4 labdát, kiharcolt 7 faultot, adott 3 gólpasszt és volt 3 blokkja is. Kazy Balázs is remek napot fogott ki, 22 pontot dobott, továbbá volt 4 lepattanója és 4 gólpassza is. A lepattanók terén óriási fölényben volt együttesünk, 48-22-re nyertük ezt a különcsatát, továbbá a szerzett és az eladott labdák tekintetében is jobbnak bizonyultunk (14/6, illetve 15/19).

Kmézics Zorán: – Nagyon motiváltak voltak a srácok a felsőházi rájátszás utolsó mérkőzésén. A Vasas otthonában kikaptunk, fájt az a vereség, s most meg akarták mutatni, hogy a miénk a jobb csapat. Kicsit visszafogottan kezdtünk, aztán utána azt játszottuk, amit kell: kétfajta védekezéssel megzavartuk az ellenfelünket, támadásban pedig türelmesen kerestük a legjobb helyzeteket. A rájátszásban nyújtott teljesítményünket illetően feltettük az i-re a pontot ezzel a nagy különbségű győzelemmel. A harmadik helyen zártunk, most várjuk, mi lesz a folytatás. Ha lehetne választani, mi biztosan tovább küzdenénk egy még jobb pozícióért.

 

Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Vasas Akadémia „A” 95-55 (25-22, 29-9, 15-14, 26-10)

Junior fiú bajnokság, felsőházi rájátszás, 8. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Kazy 22/9, Borsos 6, Séra, Bánfi 15/3, Ugochukwu 32. Csere: Bálint B. 8, Hiezl 7, Staubach 2, Rátgéber 3/3, Hidegkuti. Vezetőedző: Kmézics Zorán.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx