Facebook Instagram Youtube
Menü

Két nap múlva kezdődik a kadett finálé - bemutatkoznak a résztvevők

2023. május 31.
Két nap múlva kezdődik a kadett finálé - bemutatkoznak a résztvevők Már csak két nap és elrajtol Akadémiánkon a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” Döntője, amelyen nyolc nagyon hasonló játékerőt képviselő együttes méri majd össze tudását. Az idei finálé lebonyolítása megegyezik a junior döntőjével, tehát már az első nap, azaz pénteken eldől, melyik csapatok jutnak a legjobb négy közé, ezért már az első meccsen a maximumot kell mindegyik gárdának nyújtania ahhoz, hogy később az érmekért játszhasson. Ezúttal a Zsíros Akadémia Kőbánya/A és a Csata DSE együttesei nyilatkoztak előzetesen a döntőről.

dr. Gyarmati István, vezetőedző (Zsíros Akadémia Kőbánya/A): – Már nagyon várjuk a feldobást, az első mérkőzésünket a döntőben! Hosszú és nehéz út vezetett idáig, de nagyon sokat tettünk azért, hogy itt lehessünk. Az első bajnoki mérkőzésünk előtt még talán mi sem tudtuk, hogy mire lesz képes ez a korosztályunk, melyben mindössze öt játékosunk másodéves kadett. Ehhez képest több, mint kellemes meglepetés volt, és nagy örömünkre szolgált, hogy elkerülve a keresztjátékot, egyenes ágon sikerült kiharcolni a döntőbe jutást. Izgalmas döntőre számítok, ebben a korosztályban nincs olyan egyértelműen kiemelkedő csapat, mint pl. amilyen a Csata DSE csapata volt a junior bajnokságban. Véleményem szerint ezért mind a nyolc döntőbe jutott csapatnak esélye van odaérni a dobogós helyek valamelyikére. A csapatunktól megalkuvás nélküli küzdést várok, olyan csapatot szeretnénk látni, ami mindent megtesz a győzelemért, és ha ez esetleg nem is ér győzelmet, akkor emelt fővel tud a pályáról lejönni.

 

Zsíros Akadémia Kőbánya/A
Zsíros Akadémia Kőbánya/A

 

Mányoky Fanni, vezetőedző (Csata DSE):  – A nyolcas döntőbe jutott csapatok közül mindenki mindenkit meg tud verni egy mérkőzésen, elég kiegyenlített a mezőny. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az idei lebonyolítás miatt az első nap eldől, hogy kik jutnak be a legjobb négybe, és mi a házigazda Pécs gárdájával játszunk. Mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobb arcunkat mutassuk a döntő ideje alatt és majd kiderül, ez milyen eredménnyel párosul a végén. Minden csapatnak sérülésmentes mérkőzéseket kívánok!

Csata DSE
Csata DSE

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx