Facebook Instagram Youtube
Menü

Kétnapos tornával emlékezünk a tragikusan fiatalon elhunyt Sebestyén-Ádám Csillára

2024. január 04.
Kétnapos tornával emlékezünk a tragikusan fiatalon elhunyt Sebestyén-Ádám Csillára Január 5-6. között leány U11-es tornát rendezünk Akadémiánkon a tavaly tragikusan fiatalon elhunyt Sebestyén-Ádám Csilla emlékére, aki éveken keresztül dolgozott a bajai edzőtáborokban, illetve edzőként gyerekek sokaságával szerettette meg a kosárlabdát. A kétnapos megmérettetésen pályára lépnek Akadémiánk növendékei mellett a BEAC, Győr és a Csata fiataljai is.

Sebestyén-Ádám Csilla 1988. március 17-én született Újvidéken, majd a szülővárosától 20 kilométerre fekvő kisvárosban, Temerinben élt gyermekkorában. A jugoszláv történelem viharos évei jelentős hatással voltak az Ádám család életére is, ezért 2000-ben átköltöztek Magyarországra és Pécsett kezdtek új életet. Csilla 12 éves kora ellenére nagyon hamar beilleszkedett az új környezetbe, itt ismerkedett meg szeretett sportágával, a kosárlabdával, határozott természetének köszönhetően egy nap úgy állított haza az iskolából, hogy szeretne edzésre járni és kipróbálni magát a pályán is. Csillát a mindenki által szeretett kiváló pécsi szakember, Fűzy Ákos a korosztály akkori tréneréhez, Imreh Ajtonyhoz irányította, akivel több évig dolgoztak együtt, majd nagy szurkolója lett a pécsi felnőtt női sikercsapatnak. A Pécsi Tudományegyetem sportszervező szakán szerzett diplomát, itt ismerkedett meg későbbi férjével is 2008-ban. A diploma megszerzése után sem szakadt el a sporttól, nagy lelkesedéssel szervezte a Nagy Sportágválasztót, ahol találkozott Akadémiánk szakmai és stratégiai igazgatójával, Rátgéber Lászlóval, aki elismerően nyilatkozott Csilla munkájáról, az elsők között kezdett el dolgozni a Rátgéber Akadémián edzőként. 6 éven keresztül segítette a nyári edzőtáborokba jelentkezők mindennapjait, majd férjével előbb Székesfehérváron, azt követően pedig haláláig Győrben dolgoztak.

Sebestyén-Ádám Csilla élete a sport, a mozgás, és leginkább a kosárlabda körül forgott, szeretettel fordult tanítványai felé, kollégái és a gyerekek is mindig elismerték és szerették, Akadémiánk munkatársai és játékosai a kétnapos tornával méltó módon szeretnének megemlékezni a tragikusan fiatalon elhunyt edzőről, kollégáról, barátról.

 

A torna programja:

január 5., péntek:

14.30 NKA Pécs- BEAC

16.00 Győr- Csata

17.30 Csata-BEAC

19.00 NKA Pécs – Győr

 

január 6., szombat:

9.00 Győr - BEAC

10.30 NKA Pécs - Csata

Díjátadó

 

 


   


 

     

 

 


 

     

 

 

 

 

 

 

 

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx